106. NAP
Kezdem úgy érezni magam mint a Mikulás, vagy a manói. Állandóan dobozokat csomagolok és postázok. És az emberek nagyon örülnek mikor megkapják :) Beindult a karácsonyi vásárlás, az emberek olyat is megvesznek ami korábban eszükbe se jutott volna. Valahogy mindig ebben az időszakban tör rám a csillapíthatatlan vágy, hogy körülnézzek a lakásban, pincében és más lakásában is, hogy mit adhatnék el. :)
Valószínűleg ti is érzitek, hogy mostanában nem „fekszek rá” annyira a blogolásra, nem feszegetek egyetemes témákat, nincs a szokásos álmodozás, gondolataim szárnyalása. Hát ez az oka. Néha már álmaimban is különböző hirdetési, aukciós oldalakon vagyok... De egyébként jól vagyok :)
Bízom benne, hogy írásom, továbbra is idevonzz titeket, bár nem a népszerűség a cél. Mint azt korábban írtam, magamnak kezdtem el blogolni, majd jött a világhálós gondolat. Nagyjából azért, hogy tényleg írjak minden nap, ne sumákoljam el, és mindig szakítsak időt az elmélyülésre, gondolkodásra, széplátásra. Ez sikerül is. Legalább arra az időre amíg megírom :)
Most, hogy kicsit lepihentem - a Mikulásgyáram is a doboz mélyén lapul - van időm belegondolni, hogy is érzek mostanában. Igen, még mindig a költözés a téma. Tudom, úgy tűnt, hogy minden hepi, teljesen feldolgoztam a történteket stb., de talán még sincs így. A feldolgozás csak ott akadt el, hogy nem értékelem eléggé a rám szakadt örömteli változást. Tudom, hogy jó dolgom van, de a sok tennivalóm között nem fogtam fel. Hát most megteszem. A mindennapi feszültség, aggódás, visszafogottság, színjáték megszűnt. Nincs többé próbálkozás, javítgatás, toldozgatás…Semmi értelme. Úgy vagyok vele, hogy ha valami jó, az legyen igazán jó, és ne olyan, hogy hát jó, de…
Most következik a nyugalmas időszak után a fejlődés, szárnyalás. Amit már olyan régóta várok bekövetkezik. És soha nem várt úton-módon érem el. A boldogságot csak saját magunk érhetjük el, és csupán elhatározás kérdése.
Kislányom természetesen továbbra is adagolja nekem a napi stressz-utánpótlást.., de mindez könnyebben elviselhető. És most, hogy minderre rájöttem még könnyebb lesz. Kinyitom a szemem és észreveszem, hogy olyan könnyű minden. Nincs erőlködés, nincs küszködés, nincs akadály. A dolgok úgy történnek ahogy történniük kell.
Csakis az érzéseimmel átitatott megérzéseimre hallgatok. Ez a legfőbb irányítóm.