109. NAP
Egész nap kihegyezett a hallásom. Lesem az ötleteket, eseményeket, részleteket, amiket ide leírhatok. Általában akkor ülök le, mikor „bekattan” valami, egy jó téma. Legtöbbször ez csak egy szóból vagy mondatból indul ki. Ma is ez történt.
Megfogott egy mondat, ami ezernyi gondolatot indított útnak. Messzire jutottam már agyban, ezért inkább elkezdtem írni.
A mondat a következő volt: Mindenünk megvan.
Anyukám mondta egy kedves rokonunknak, a karácsonyi ajándék kérdésre. És a válasz őszinte volt, tudatos és igaz. Tényleg mindenünk megvan. Minden amire szükségünk van, és meg azon felül is sok minden.
Te jó ég, mennyi fölösleges dolog van így is a lakásban! Te jó ég, mennyi pénzt költöttem én életem során olyan dolgokra aminek nemigen vettem hasznát. Siránkozunk, aggódunk, közben pedig nem éhezünk, hanem mindenünk megvan. Hogy ezt mennyi ember nem érti vagy csak nem tudja. Mennyien aggódnak a sorsukért, pedig nincs rossz soruk. A mai világban azt sulykolják belénk, hogy mindenre szükségünk van, az újdonság jó, a régi rossz. Ez most különösen megérint így karácsony táján. Tudom, hogy mennyi butaságot összevásárolnak az emberek, amit aztán megbánnak.
De ez is átalakulóban van. A világ változik, jó irányban.
Még én is sokszor elcsábulok egy-egy dologra, ami csak szimplán szép, vagy dísz, vagy az sem, de úgy érzem, hogy nekem kell. Másnak talán haszontalannak tűnnek, de jó a lelkemnek. Sok dolgot veszek a lelkemnek. Gondját viselem a lelkemnek. Lelkesen gondozom a lelkem. :) Ugye mindenki vett már pár dolgot a lelkének? :) De tenni legtöbbször egyszerűbb.
Mostanság egyre erősebb bennem a késztetés, hogy másokon segítsek. Általában fizikai segítségre gondolok. Például, hogy ha látok egy nénit aki majd’ megszakad a csomagja alatt, segítenék neki hazavinni. Ha egyedül vagyok. Mert azért egy kislánnyal a kezemben meglehetősen romlik a teherbírásom. :) Bízom benne, hogy hamarosan alkalmam nyílik segédkezni.
Úgy veszem észre, hogy az utcán az emberek is sokkal segítőkészebbek. Kedvesebbek. És mostanában nem is hallok rossz hírt. Tudom, a tv-nélküliség ezt okozza, de azért máshol is lehet találkozni kellemetlen hírekkel.
És még valami: sok-sok-sok ember nem meri még kinyilvánítani az igazi érzéseit, gondolatait a világgal, a változással kapcsolatban. Viszont előfordult már néhányszor mostanában, hogy meglepett egy-két ismerősöm a megjegyzéseivel. Ez örömmel tölt el.
Lassan mindenki kinyílik, aki pedig nem az magára vessen. Nem kell itt semmiféle misztikus dologra gondolni, csupán nyitottnak és szeretetteljesnek kell lennünk. Akiben csak úgy buzog a szeretet rossz ember nem lehet, és a negatív gondolatok is kevés utánpótlást kapnak. A szeretetben nincs negativitás. Viszont van pozitív irányú vonzás. :)
Két nap múlva – tizenkettedikén – legyetek nyitottak és szeretetteljesek!