120. NAP
Kétezer-tizenkettő December huszonegy. Csak eljött ez a nap. Beléptünk az Aranykorba, innentől már minden csak is jobban alakulhat mint ahogy jelenleg van. Ezt mondják. És így gondolom én is.
Reggel fejfájással és elég ingerült hangulatban ébredtem. Vártam ezt a napot, izgultam, kíváncsi voltam, titkon picit féltem.
Nem mondhatnám, hogy sokban különbözött a többi napomtól, inkább csak a tudatommal misztifikáltam különlegessé. Minden éghajlati jelenségnek nagy jelentőséget tulajdonítottam. Este már olyan köd volt, hogy szinte ki se láttam az ablakon – ekkor már biztos voltam benne, hogy ez valami más – és ugyanez reggel is folytatódott. Gondolom eltúlzom, biztos sokszor van/volt ilyen, de én nem emlékszem rá. A lényeg úgyis mindig az, hogy én milyennek látok a világot, olyan az én világom.
Örültem a ködnek, tetszett. Még a nap is máshogy sütött, az emberekre is máshogy néztem. Javarészt pozitív változást vártam és ezt is képzeltem el. Az emberek kedvesek voltak. Kislányom álmoskás, és emiatt minimálisan nyűgös volt.
Tizenkét nap múlva kétezer-tizenhárom. A látok, jósok és egyéb ezoterikus képességekkel rendelkezők szerint sokkal jobb, vagyis jó, nagyszerű év lesz! Én idénre is ezt éreztem, de mégis csak eljött a beígért mélypont.
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de az utóbbi egy-két hónapban rengeteg ismerősöm életében történt nagy változás. Kezdve itt a felmondástól egészen a kapcsolatok felbomlásáig. Aki ráérzett erre az évre, és tudja, hogy mit kell tennie – nem konkrétan, de mer lépni és hallgat a megérzéseire – az nagy lépéseket tett szebb jövője érdekében.
Az az érdekes – minthogy én is benne vagyok ebbe a listában -, hogy év elején még nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy változásokon megyek át, sőt, még év közepén sem. Hamar végbement, mondhatni hirtelen fixálódott a döntés. :) Ez jellemző erre az évre.
Aki nem nyitott, azzal semmi különös nem történt. Marad a maga mozdulatlanságában, vagy továbbra is úszik az árral mint eddig.
Büszke vagyok mindenkire aki mert változtatni! Ez azt is jelenti, hogy jó irányba haladunk tényleg, és nem kell sok ahhoz, hogy megnyíljanak az emberek.
Mindenki jót akar magának. De nem mindenki tudja ezt. :)
Ezután éljünk úgy, ahogy a legjobbnak érezzük, ne akarjunk másoknak megfelelni, csak az legyen a döntő érv, hogy benső énünk mit üzen. Nem egoizmusra bíztatok, csak egy picikét :)
Szeretném látni, hogy mikor sétálok az utcán felemelt fejű, mosolygós, egymásnak köszönő emberek baktatnak.
Ma egyébként ez is megvolt, mert mikor kettecskén sétálgattunk a kislányommal, egy kiskutyust „legeltető” srác teljesen kedvesen és mosolyogva ránk köszönt. Holott nem is ismerjük, soha nem láttuk, és nem is szóltunk hozzá. Ez jól esett. Vidéken, kis falukban hasonló lehet a helyzet már most is, de jó lesz látni, hogy nagyvárosokba is beköltözik az összetartás és a szeretet.
Tegnap meghallgattam egy Jonh Lennon számot https://www.youtube.com/watch?v=nJPkbdJXvrA , és elgondolkodtatott a szövege:(részlet)
Képzeld el, nincs tulajdon
Kíváncsi vagyok hogyan tudod
Nincs mohóság vagy éhség
Emberek testvérisége
Képzeld el, minden ember osztozik az egész világon..
Hát itt vagyunk, valami ilyesminek a kapujában. Örülök, hogy most akartam ide leszületni, az Aranykor küszöbén. Örülök, hogy itt lehetek és megoszthatom ezt veletek. :)
*SZERETET ÉS BÉKE*