121. NAP
Megint egy újabb fejlemény a kedvesség és kommunikáció terén.
Szinte naponta látok egy férfit, akivel szia-heló köszönőviszonyban vagyunk. Ma reggel pedig csupa jókedvvel Jó reggeltet köszönt. Jól esik az ilyen. Érzem, hogy nap mint nap egyre több ilyen lesz.
Ez azért nagy szó nekem, mert vannak emberek akiket elkönyveltem egy bizonyos stílusban, meghatározott kedvvel és viselkedési módozatokkal. Ehhez vagyok szokva. A reakcióm is hasonló. Ha ezek az emberek egyszer máshogy köszönnek én azonnal észreveszem, és elkezdek agyalni rajta, hogy vajon miért tette. :) Biztos van oka, bár nem mindig jövök rá. Az emberek változnak, néha már én is változtatok az igazán mélyen berögzült szokásaimon is.
Számomra fontos a többi ember, és minden részletet megfigyelek velük kapcsolatban.
Már megint túl későn kezdtem el írni, és ilyenkor már fáradt vagyok ahhoz, hogy előhúzzam a mélyebb tartalmat. Megfogadom, hogy maximum kilencig belekezdek! Mert ez így állóvíz.
Napközben csak úgy gyűjtöttem a gondolatokat, mondatokat, történéseket, sztorikat, és most mi maradt ebből? Semmi. Tudom, hogy szeretem keresni a kifogásokat, de tényleg jól jönne egy diktafon, de hiába lenne, mert nem mindig tudnám elővenni, és nem is biztos, hogy a boltban előkapnám, hogy rámondjam… Most mondjátok meg, tényleg mindenre kifogásokat keresek? Anyukám kedvenc mondása a számomra (amit elég gyakran hangoztat, mert szükséges is :) ): Mindent meg tudsz csinálni amit akarsz. Csak akarni kell, nem a kifogásokat keresni.
Hát igen. Akarni oké, megtenni nem annyira. Kifogásokat keresni? Na, az tetszik. Sokkal egyszerűbb, mint megtenni amit akarok.
Itt tartok most. Próbálom legyűrni a kifogásokat és a korlátaimat.
*HÁLA*