128. NAP
Megírtam az előbb pár mondatot, majd elolvastam és kinevettem magam. :) Ne bánjátok, hogy kitöröltem! Nem kell mindent tudnotok. ;)
A tudás jó és rossz is. Sokszor úgy vagyok vele, hogy szeretném tudni, amit tudni akarok, de közben a megérzéseim azt mondják, hogy jobb ha nem tudom. Mégis, a kíváncsiságom győz. Még mindig uralkodik rajtam. Vajon honnan ered? És mire jó? Mire a jó a válogatatlan kíváncsiság? Gyerekkorban még oké, minden gyerek kíváncsi. Tini korban, elmegy, jó is ha kíváncsi, legalább megtudja az igazat, de most? Még mindig képes vagyok olyan kérdésekkel bombázni az embereket, hogy nem tudnak rá válaszolni. Pont olyanok mint amiket a gyerekek tesznek fel – pl. miért kék az ég – csak kicsit több tudással és nagyobb látószöggel körítve.
Szeretném azt a mindentudó bölcs baglyot, akiről Esther és Jerry Hicks könyvében olvastam. Nagyon szeretném! Viszont azt szintén az ő könyveikben olvastam, hogy Felsőbb Énünk, a tágabb, legtágabb látókörű énünk mindenre tudja a választ. Elég csak tőle – magunktól – megkérdezni amit akarunk. De mégis hogyan? Megint a meditáció jutott eszembe megoldásként, de hiába próbálkozok – persze legtöbbször este van a próba – mindig elalszok. Mit lehet ez ellen tenni? Állva meditáljak? Vagy nyitott szemmel? :) Szerintem egyik sem lesz jó. :)
Felsőbb Énünk, önmagunk kiterjesztése, az Univerzum látása. Mennyire csodálatos lenne felülről szemlélni mindent, a tágabb összefüggéseket!
Sokszor bonyolódok egyébként ilyen gondolatokba. Van, hogy hihetetlenül elmélyülök földi mivoltunk, evilági létünk emberi problémáiba, részleteibe, de az is előfordul, hogy ebből kizökkenve olyan is megfordul a fejemben, hogy tulajdonképpen hogy is vagyunk mi itt? Mi mozgatja az egész Világot? Mi is a Világ? Mi is az Univerzum? Mekkora a Világ? Vajon hány százalékát fogjuk fel? Valaki figyel minket? Valaki tud rólunk mindent? Mire vagyunk még képesek? Mi volt korábban, az emberemlékezet előtt?
Sorolhatnám még, de minek. Akkor is csak kérdések maradnának, azokat meg ki akarhatja olvasni ha nincsenek rá válaszok?
Talán túl sokat akarok tudni? Talán nem is bírnám felfogni? Az biztos, hogy a mostani gondolkodásommal nem tudnám teljes mértékben értelmezni a válaszokat. Ahhoz feljebb kell lépnem néhány szintet spirituális világomban. De ezt enélkül is érdemes megtennem. Mindenkinek hasznos a spirituális fejlődés. Hogy lehet ezt sürgetni? Honnan tudom, hogy hol tartok? Mikor lesz vége a megválaszolatlan kérdéseknek? Na, erre az egyre tudom a választ: SOHA. Örökké változó, örökké fejlődő, örökké kíváncsi lények vagyunk. Lételemünk a változás és az ezáltali fejlődés.
Ez így rendben is van. De vajon mikor érzem azt, hogy teljes vagyok, most és mindenkor, és megelégszem a sok megválaszolatlan kérdéssel?
Örülök, hogy ezt végre le tudtam írni, kevésbé zagyván mint ahogy a fejemben volt már jó ideje. Remélem érthető volt és sok hasonló kérdést indítottam el a gondolataidban. :)