129. NAP
Ezen a csodálatos napon sétálgattam a szürke utcán, baktattam a kislányom után – bár inkább árgus szemekkel figyeltem, nehogy rosszalkodjon – mikor meghallottam. Madárcsicsergés. Először a mélyebb, ércesebb varjú szólalt meg, majd olyan hangot hallatott, amilyet még tőle soha nem hallottam. Kedves, lágy hangzása volt. És igen, meglepetten vettem észre, hogy tényleg ő volt. A varjú. Majd miután ráállt a fülem a csicsergésre, még több tucat cinegét is kifüleltem a közelben. Tündériek voltak. A hangjuk olyan csilingelő. Régebben is szerettem hallgatni őket. Vágytam egy hanganyagra amin madárhangokat hallgathatok, majd rájöttem, hogy úgy nem az igazi, sőt, inkább rossz, mert én az a fajta ember vagyok, aki mikor meghallja, keresi a hang forrását. Imádom nézni őket. Fellelkesítenek. És mindig megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy vajon mit mondhatnak? Miről beszélhet két madár? És tíz madár? :) És milyen lehet a fák tetejéről vagy az égben suhanva szemlélni a világot?
Madarak a fán, szarvasok az erdőben, halak a tengerben…
Egy kedves fórumozóm keltette fel az érdeklődésemet a mai napon az állatok iránt. Bár, mikor olvastam, a csicsergő-incidensen már túl voltam, de további gondolatokat ébresztett bennem.
Milyen lehet az állatok szemével nézni a világot? Az állatok érzik az Univerzum egységét? Tudják hol vannak, kíváncsiak valamire? Vagy csak az ösztöneik vezérlik őket? Kizártnak tartom. Legfőképpen természetesen ösztönlények, de emellett érző, intelligens lelkek. Szeretem és tisztelem az állatokat. Még a pókokat is hasznosnak tartom, csak ne kerüljenek az intim szférámba. :)
Én az a fajta gyerek voltam, aki minden bogarat megsimogatott. Ami nem tűnt veszélyesnek vagy harapósnak, az bizony kapott tőlem egy kis babusgatást. Most már ez némileg változott, de még mindig rendkívüli módon érdekelnek az egyes állatok. Mikor „szezonja” volt a bodobácsot csodáltam, a mintázatát, a mozdulatait… Most a kutyák és a madarak maradtak.
A madarak élik az életüket, teszik amit tenniük kell, amit tenni szeretnének. Esznek ha éhesek, és természetes környezetükben minden megvan ami ezekhez szükséges. Minden természetes. Szeretem ezt a szót. Természetes…Ha jobban belegondolok nincs túl sok értelme. Maga a természet ami van, ami igazi. A természet az alap. A természet szép és egyedi. Mindennek megvan a rendje, feladata, minden mindennel összefügg.
Ez van az emberek világában is, bár kissé motorikus. Kiszámítható.
Az állatok nem aggódnak a válságon, nem aggódnak semmin, csak élik életüket. Nem láttam még szomorú bogarat. :) Nem aggódnak, de nem azért mert buták, csak egyszerűen ők ezzel nem foglalkoznak. Kollektív tudásukkal élnek. És boldogok.
Szeretnék én is megbékélni azzal a tudással amivel rendelkezem, de nem tehetem. Még sok minden van amit tudhatok.
A legnagyobb igazságot már tudom: Minden okkal van, és minden úgy van jól, ahogy van.
Ezzel én most megelégszem.
Annyi biztos, hogy ha lesz néhány nyugodt órám a szabadban, elmélyülök a természet hallgatásban. Ott megkapom a választ a többi kérdésemre.