143. NAP
Megnyitom a wördöt, beírom, hogy száznegyvenharmadik nap, és semmi. Eddig jutottam. :)
Kissé fáj a fejem, olyan csöndes, nyomott napom volt. Bár szakadt a hó, jó sokat, és meg is maradt, mozdulatlanságomból nem tudott felrázni. Pedig még sétálni is elmentem, és néztem az utcai lámpák fényénél ahogy szakad. De semmi. Nem hatott meg.
Itt volt ez a napom a maga csöndjével tennivalóival – még listát is írtam – de nem sok valósult meg belőlük. Pedig bennem volt, hogy csinálni kéne valamit, vagy inkább sok mindent, de nem ment.
Valaki rázzon fel!! Mit kell ahhoz csinálni, hogy egy ilyen napon ne csak kívülről szemléljem a világot? És ne csak a tudatommal tudjam, hogy a látszat ellenére nagyon jó dolgom van, hanem a szívemmel is érezzem? Mi kell ehhez?
Csak én magam dönthetek úgy, hogy ezen változtatok. Nem várok tovább a külső eseményekre. A belső eseményeket indítom el.
Jó dolgom van.
Tettre kész vagyok.
Bármire képes vagyok.
Teremtéseim úton vannak felém.
Hiszek a vágyaimban.
Hiszek abban amiket ide leírok.
Hiszek az Univerzum erejében.
Hiszek az angyalokban.
Hiszek magamban.