144. NAP
A feladatom, hogy minden nap írok ide. Ez egy határozott, rendszeres, mindennapos tennivaló. :) Még mindig örömmel tölt el, hogy megoszthatom itt a gondolataimat. Mindig alkalmat ad arra, hogy magamba nézek, felülvizsgáljam a napomat és keressem a szépet, a jót. :) Amolyan Szépfeladat.
Mi szép történt velem ma?
Kezdeném a reggeli ébredéssel, amikor is kinéztem az ablakon, és megláttam, hogy a szakad a hó –sőt mit több – már van vagy tíz cm! Ettől felpörögtem, jól indult a napom. Később se tudta semmi sem elrontani, legalább ma éreztem a nyüzsgést, nem úgy mint tegnap. Kellemes a nyüzsgés.
Fura volt tegnap, olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy tanyán élnék. Szinte egy lélek sem volt az utcán, a hó és a fagy, no meg a vasárnap otthon marasztalta az embereket.
Belegondoltam, hogy milyen lesz ez majd a balcsin. Tetszeni fog-e? Igen, határozottan. Ha nyüzsire vágyok, bemegyek a „városba”, vagy kivárom a nyarat. :) Tetszett a sok-sok érintetlen hófödte utca, a csönd, a hó illata, hangja…
Kicsit elkalandoztam miközben ezt leírtam, és oda lyukadtam ki, hogy túlságosan szigorú vagyok magamhoz. Sokat várok el, vannak „magas minimumjaim”. Ami ha megvalósul tényleg jó, de oda eljutni már nem annyira. Minden egyes mozzanatomat figyelemmel kísérem. Figyelem, ellenőrzöm magam. Saját magam ellenőre vagyok. De miért? Nem kell engem cenzúrázni! Mégis úgy érzem, hogy ezt teszem. Cenzúrázok.
- A Jó Ég áldjon meg, ha valamit tenni akarsz, akkor tedd meg! szóltam magamhoz…
Sok ilyen vívódásom van, elhatározok dolgokat, megteszem, nem teszem így teszem, majd magammal viaskodok, és legtöbbször olyan döntést hozok ami aztán kikészít. :) Miért nem tettem úgy ahogy akartam??
Döntésképtelenség. Sokszor ez jellemző rám. Hezitálok, gondolkozok, majd durr bele döntök, hogy legyen már valami, ami nem olyan jó.
Sokáig azt hittem, hogy ez így van jól. Ha már egyszer nem tudok dönteni, akkor legyen gyors a reakció, ami először eszembe jut. De úgy néz ki ez se mindig válik be. Ha meg időt hagyok a gondolkozásra, akkor túlcsavarom, és olyan kombinációk is megszületnek a fejemben amiknek nem kéne. Tényleg nem. Csak megnehezítem a dolgom.
Úgy döntöttem, hogy feladom a harcot. Nem agyalok. Lesz ami lesz. És később se bánkódok, ami megtörtént az megtörtént. Nincs időkerekem. Ha lenne, visszamennék szombat délutánra, és megjátszanám az ötöslottó számait. :) De nem tehetem. Így marad a ráhagyás. A döntés az döntés.
A sok agyalás helyett hasznosabb gondolatokkal is tölthetem az időmet. Agykapacitásom kihasználtsága elég csekély, mint a legtöbb átlagos embernek. Felül kell ezen kerekednem, annyi még a lehetőség. A kapuk kinyílnak, csak akarnom kell. Még a módját sem kell tudnom – ami a legnehezebb az egészben - ,csak hinnem.
Nos, én hiszek benne. Érzem a képességet és az erőt magamban. Mindez szép és jó, csak az a baj, hogy ráfokuszálásom ideje nagymértékben csökken a percek előrehaladtával…Érdeklődésem is alábbhagy, amint nem látom a gyors eredményt. Ki kell ebből lépnem, és növelnem kell a kitartásom. Menni fog!
Hiszek magamban.
Tegnap is ezzel fejeztem be, most látom csak, ez talán furcsa lenne?
Önmagunk megerősítése, bíztatása a legfontosabb. Kellő magabiztosság nélkül nem tudjuk kellemesen végigvinni vágyainkat.