147. NAP
Elkezdtem olvasni a Hicks-éktől a Kapcsolatok törvényét, és már a legelején felnyitotta a szemem, újra. Már az elején üdítően hatott, és úgy éreztem, hogy végre előrébb vagyok.
Egy nagyon lényeges dologra világított rá, mégpedig arra, hogy a legtöbb ember nem adja önmagát. A legtöbb embert sokkal jobban érdekli az, hogy mit gondol róla a többi ember. Ez így elég szomorúan hangzik. De igaz. Szentül hiszem én is, hogy így van. És mivel arra figyelünk, hogy másoknak megfeleljünk, hogy mit gondolnak rólunk, ezért egy idő után szem elől tévesztjük, hogy mi valójában mit is akarunk. És ilyenkor már nehéz előásni a kezdetét mindennek.
Elgondolkodtam, hogy is élném most az életemet, ha egyáltalán nem érdekelne, hogy mások milyen véleményt alkotnak rólam, ha azt tenném ami igazán boldoggá tesz, és akkor amikor éppen szeretném. Bármiről is legyen szó.
Nem igazán tudtam választ adni a kérdésemre, mert valószínűleg teljesen más életet élnék, és ezzel a fejemmel, ebben a helyzetemben én azt még csak elképzelni sem tudom.
Így arra jutottam, hogy kis lépésekkel haladok előre. Először csak azt képzelem el, hogy mit tennék ma, ha nem érdekelne a többi ember. Hmm…Sétálgatnék, és legfőbb tulajdonságomat, a kíváncsiságomat élném ki. Figyelném az embereket, úgy, hogy ők is láthatnának, mivel úgy az igazi, akkor látom őket igazán. Mindent megfigyelnék. A reakciók elég vegyesek lennének, de valószínűleg a legtöbben tolakodásnak vennék. Ez az egyik.
Nagyon nehéz továbbvezetni a szálat, mert pontosan az ellenkezőjére épül ez a világ, egyszerűen folyton falakba ütközök. Bennem vannak a berögződések, a megszokott lépések, a hagyományok. Nem tudok elkalandozni, mert ez még túl sok. Túl hirtelen.
De arra gondoltam, hogy minden nap próbálom egy kicsit jobban felszabadítani magam. Hogy leszakadhassak végre embertársaim behatásáról, és nélkülük, de felsőbb énem segítségével élhessem a mindennapjaimat. Ha forrásom szemével nézhetném a világot mindig, akkor kizárt, hogy kétségem legyen bármi felől is. Márpedig ebben a fizikai testben, ebben az anyagi, fizikai világban a kétségek mindennaposak. A válaszok kevésbé.
Arra vágyok, hogy meggyőződéseim örömmel töltsenek el. Hogy töretlenül higgyek magamban, az Univerzumban, döntéseimben, képességeimben, és életem értelmében. Csupán ennyi a vágyam. :)
Ki ne vágyna ezekre? Viszont sokan nem is gondolnak bele, hogyan is érhetnék el. Pedig a tudás mindenki számára elérhető, csak kicsit meg kell állni, és távolabbról szemlélni létünket, világunkat, fizikai testünket.
Szeretnék nem csak a fizikai testemmel létezni, hanem a szellemivel is. Mert az is itt van, de annyira lefoglal a világi élet, hogy megfeledkezem róla. Kérlek, ha elfelejtelek, adj magadról jelet, sugallj, vagy bármi!!! :)
Hát ezeket a gondolatokat ébresztette bennem a könyv első huszonöt oldala. :) Bátran ajánlom mindenkinek, elég kecsegtetőek a fejezetcímek. ;)