148. NAP
Haladás, ma már tudatosan elkezdtem arra figyelni, hogy ne figyeljek másokra. Változás nem történt, de legalább már észreveszem, hogy mikor aggaszt a körülöttem lévő ismeretlen embertömeg véleménye velem kapcsolatban. Még kicsit stresszes ez így, mivel korábban nem figyeltem erre, csak éltem az életem, automatikusan bennem voltak ezek a dolgok, de most, hogy észreveszem elkezdett zavarni. És mostanában a vállamra megy a stressz – lehet, hogy korábban is, de most veszem észre – ami nem jó érzés.
Ha valamin elkezdek aggódni, egyből érzem a feszültséget a vállaimban. Lehet, hogy rossz, de egyből és határozottan figyelmeztet arra, hogy a gondolataim rossz irányba tévedtek.
Erre van egyébként a „vezérlőrendszerünk” is, amit már korábban sokszor emlegettem, de annak a jelzése nem ilyen egyértelmű.
Szóval, újra elindultam az úton. A könyvvel is haladok, de lényegi információt azóta nem bontakoztatott ki.
Viszont olvasás közben megint felvillanyozódtam, újfent ráébredtem arra, hogy mennyire jó dolgunk van nekünk itt, ezen a Világon, és mennyire könnyen tudunk teremteni ha ismerjük a mikéntjét! Nem a hatalmunkkal, vagy az erőnkkel van a baj, hanem a tudással.
Sok-sok információ kering a témában, és nem mind helytálló. Épp ezért a kezdetek kezdetén nehéz kiszűrni a hasznosat. Márpedig sokan sokfélét emelnek ki lényegként, és ha az nem a lényeglátó igazság, akkor könnyen csalódás lehet a vége. Én is így kezdtem.
Először néztem a Hicks-videókat, felvillanyoztak, olvastam a könyveket, és a videókból kiszűrtem egy olyan információt, hogy ha kérek, hiszek, akarok, vágyok – akár a legnagyobb álmomról is legyen szó – harminc nap alatt elérhetem. Hittem benne, lelkes voltam, soha olyan teremtő és pozitív nem voltam. Tíz- tizenöt nap múlva kezdtem aggódni. Elértem az idő feléhez és már úgy éreztem, hogy egy végtelenség óta várok rá. De még kitartottam, a hitem még töretlen volt, reménykedtem. Mikor elértem a harmincadik napot csalódottság lett úrrá rajtam. Miért nem történt semmi? Mi van a nagy hittel és ígéretekkel?
Elkezdtem mélyebben beleásni magam, kiderültek „apró” résztelek, melyek rávilágítottak arra, hogy azért onnan ahol éppen akkor voltam, nem is olyan egyszerű oda eljutni ahova vágytam. Több kitartás és radikálisabb szemléletváltás szükségeltetett.
Teltek a hónapok, néha-néha megfeledkeztem a konkrét nagy vágyamról – a Házamról – de sosem tévesztettem végleg szem elől, és soha nem adtam fel, sőt, még mindig biztosan tudom, hogy megkapom.
A nagy dolgoknak kell némi alap. Időközben rájöttem, hogy azért nagyon is jó, hogy nem kaptam meg azon nyomban. Nem voltam még felkészülve rá, és még most sem. Meg kell alapoznom hozzá az életemet, érzelmi beállítottságomat, céljaimat, pontos vágyaimat.
Szerencsére vágyam azóta sem változott, csak némileg csiszolódott, ez is mutatja, hogy jól átgondoltam, és tényleg ezt akarom.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, az én életem is gyökeresen megváltozott, de világképem maradt a régiben. Sokat változtam, még fogok is, és úgy érzem, hogy megint itt az ideje az „újhullámnak”, még egy nagyobb volumenű változásnak a lelkemben.
Izgalmas hónapok várnak rám, ezt már egy ideje tudom.
Hogy mást ne mondjak, még a mai napig is vannak olyan „bevillanásaim”, mikor a jövőbeli énem meséli a mostani énemről pl., „Mikor még ott laktunk, és ezen meg azon rágódtunk, pedig már akkor is tudtuk, hogy eljön ez a nap, mikor azok a régi aggodalmasabb emlékek a múltba vesznek és nem is értjük, hogy min problémáztunk, hiszen, most meg se fordul ilyesmi a fejünkben” :)