149. NAP
Vágyaink végtelenek. És így, hogy tudom, nincs mi megállítson és nem is tudok olyat kitalálni ami ne teljesülhetne egyszerűen nincs megállás. Én irányítom az életemet, ami természetesen eddig is így volt, de most már jelentősebb a tudatosság.
Ugyan nagyon könnyű elkalandozni, és ha kellemetlen események vesznek körül akkor arra fókuszálni, majd belezuhanni az önsajnálatba, de mivel ezt egyre ritkábban teszem, hamarosan teljesen eltűnik az életemből.
Élvezettel tölt el a tudat, hogy teremtek. Minden percben teremtek. Úgy érzem már összeszedettebb vagyok, és sokkal könnyebben tudok azokra koncentrálni amik igazán számítanak. Teszem azt most nem arra vágyok, hogy szeretnék egy szép új nadrágot, hanem inkább kapcsolataim rendezése a fő cél. Elsősorban saját magammal. Azt hiszem ez a legnehezebb, és valószínűleg az egyetlen lépés amit meg kell tennem annak érdekében, hogy az egész Univerzummal összhangba legyek.
Sok türelemre és bátorságra lesz szükségem. De meg tudom csinálni.
Mikor most végig gondoltam, hogy tulajdonképpen mit is kell tennem ehhez, rögtön a többi emberre gondoltam. Szerintem itt már rossz. Ebben a szakaszban nem kell másokra gondolnom. Talán olyan szinten, hogy ők is csak emberek, nekik is megvan a maga bajuk, és aki furcsán néz rám, az saját magával nincs tisztában, és csak rám vetíti ki.
Ma volt egy olyan pillantom, mikor megláttam egy nőt egy irdatlan magas sarkú csizmában, ráadásul oltárian ronda volt a cipő. Jól megnéztem azért, és gondoltam is róla a magamét, majd észbe kaptam, hogy minek is ítélkezek? Ha éppen ahhoz van kedve hordja, kit bánt? Ha ő jól érzi magát benne hordja! Végül is nem kiabált sértő szavakat felém. :) Ez egy következő lépés volt. Haladás.
Mindig is érdekeltek az emberek, de valószínűleg azért, hogy megvizsgáljam, felmérjem őket, hogy mi is a helyes, nekem ehhez képest hogy kellene tennem és mit csinálnak rosszul. Fordítva álltam a dologhoz. Mert ennek úgy kellene kinéznie, hogy azért érdekelnek az emberek, hogy megtapasztaljam a különbségeket, megismerjem a sok nagyszerű egyént, és felfedezzem a csodálatosabbnál csodálatosabb emberi tulajdonságokat. Mostantól ezt tartom szem előtt. Igyekszem emlékeztetni magam erre minden egyes beszélgetéskor. Szerintem nagyon izgalmas és örömteli lesz. J Eddig még csak az utcán sétálgató nénikkel sikerült alkalmaznom mikor megállnak a kislányom láttán és csodálják. Az idő megáll, és mindketten elmerülünk eme gyermek szépségeiben, ártatlanságában és angyali lényében. :)
Na, de ezt hogy valósítsam meg a boltban a mogorva eladóval? :) Szerintem mindenki felháborodna mögöttem ha eljátszanám ugyanezt. :)
Megint az van, hogy mindenki siet. Nem csak a kötelező dolgokkal van ez így – mint pl. a vásárlás, munka – hanem lassan már a hobbival is. Sietünk, hogy odaérjünk, sietünk, hogy még erre-arra is legyen időnk stb. Meg kell állni, mert a pillanatok elillannak.
Hány kósza elillanó pillanatom is volt már az életemben amit megbántam, hogy nem értékeltem jobban! Tudom, hogy totál fölösleges utólag bánkódni – sőt egyáltalán – de ez nálam automatikus. Tipikusan az a fajta vagyok, akinek később jutnak eszébe a frappáns mondatok, miután lezárult az esemény. :) Nem baj, legközelebb jobban odafigyelek.
Tudom, hogy minden úgy van jól ahogy van, a múlton kár keseregni, legfeljebb a szép emlékeket szoktam előhalászni.
Most keresem a jó gondolatokat, most vágyok a Házamra, most élem az életem, és most örülök a mának. Ma ma van, és holnap holnap lesz, de a holnapi holnap az már a ma. :)