152. NAP
Tudom mi hiányzott eddig. A zene. Korábban minden nap órákat hallgattam, éltetett, felpörgetett, inspirált. De amióta megvan a kislányom nem nagyon hallgatok, mert amit én szeretek az nem éppen babáknak való. :)
De most muszáj megint „zenekúrára” fognom magam. Nagyon jól esik, és annyira fel tud dobni, még ezeken a csúnya, esős napokon is. Egyszerűen csak sétálok – kutyával,úti céllal vagy anélkül – és átadom magam a zenének. Azért nem táncolok, sajnos még nem vagyok olyan bátor, de a zene ütemére lépkedek és a járásom is megváltozik. Magabiztosnak, szárnyalónak érzem magam, és tudom, hogy nem érhet csalódás, a Világ az enyém!!
Mikre nem képes a zene! Már sok helyen olvastam, hogy segít még a betegeken is,mert felszabadít olyan anyagokat, amik segítik a regenerálódást, és nem utolsó sorban endorfint is termel. Hú, de jó, hogy erre megint rájöttem! :)
Szóval zenekúra. Pipa.
Ma is mikor sétáltam, elöntött az öröm és a boldogság, és akkor jött megint egy érzés, vagy meglátás, hogy mikor eluralkodik rajtam ez, akkor a Házam olyan szinten „közeledik” hozzám mintha húznám. Kissé vicces, de még a hangját is hallom, ahogy rá van kötve egy madzag, és mikor én jól érzem magam, valami megfogja és húzza, én meg hallom ahogy súrlódik. :) Fogalmam sincs, hogy ez honnan jött, és természetesen nem szeretném ha egy madzagon húzva idejönne a Házam, de tudom, hogy ez csak szimbolikus, és azt jelenti, hogy ha igazán jól érzem magam, mindegy, hogy közben mire gondolok, vagy mit csinálok, de akkor határozottan vonzom a Házamat. Ahogy tegnap is leírtam. Biztos vagyok benne, hogy ez így működik.
Hajrá boldogság, gyertek vágyak!!! Én már készen állok.