158. NAP
Rájöttem, hogy nekem szükségem van legalább heti egy fix várhatóan izgalmas eseményre. Az én kis megszokott, befelé fordulós, gyerek körül forgós életembe bele kell csempészni az izgalmat.
Lehet ez akár egy baráti találkozó, rokoni látogatás amit örömmel várok, esetleg egyéb nemű találkozó. ;)
A lényeg, hogy legyen ami fenntartsa a jókedvemet, a boldog várakozást, és a változatosságot.
Szeretem a spontán dolgokat, de annak is örülök, ha valami le van beszélve jó előre és biztosan tudom, hogy az úgy lesz. A rögtönzött dolgok felpörgetnek, a lefixáltak pedig megadják az örömteli várakozás élményét.
Jelenleg átalakulóban van az életritmusom. Az utóbbi három évben bezárkóztam a külvilág elől és szinte csak és kizárólag az én kis családommal foglalkoztam. De most ez változóban van. Újra huszonhárom évesnek érzem magam, mikor még nyoma sem volt a kislányomnak. :) Ezt nem kell szó szerint érteni, csak egyszerűen úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy újra ajtót nyissak. Ajtót nyitok a Világnak, hiszen az Univerzum már velem van. Mit nekem a Világ? :)
Úgy érzem kommunikatívabb lettem, a kapcsolataim is javulóban, kialakulóban, feltörekvőben vannak.
Érdekes jelenség egyébként, hogy ha egyszer úgy döntök, hogy nyitok, megkeresek embereket, érdeklődök, akkor velük csőstül jön a többi ember, és már egyszerre megint ott tartok ahol abbahagytam. Mintha mi sem történt volna. Szentül hiszem, hogy a most olvasott Kapcsolatok törvénye c. könyv is nagyban hozzájárult ehhez, és persze nem véletlenül kezdtem el pont ezt olvasni, holott már hónapok óta ott vár rám. :)
Amikor érdeklődök egy téma vagy dolog felől, akkor rendszerint sokat gondolok rá. És ha sokat gondolok rá, akkor egyre többet hallok róla, és ha egyre többet hallok róla, egy idő után leesik a tantusz, veszem a lapot és beleásom magam. Majd mikor kellőképpen benne vagyok, esetleg már túl is vagyok rajta, általában csak akkor jut eszembe, hogy jé, ezt akartam, és tessék, megkaptam. :)
Csak ne lenne az a sok gondolkozás. Bárcsak lenne egy olyan képességem, hogy akármikor amikor elkezdek felesleges, vagy éppen kellemetlen dolgokon agyalni egyszerűen ki tudjam üríteni az agyam. Hogy a boldog semmilyenség gondolata árasszon el. :) Tudom, tudom, hogy mindezt el lehet érni meditációval, de mikor az utcán sétálok akkor is meditálnom kellene?