166. NAP
Előjött a tanító énem. Pedig nem vagyok egy előadó-személyiség, a szerepléstől egyenesen irtózom.
Viszont az ismeretségi körömben akivel csak beszélek, egyre gyakrabban jön elő új énem, még pedig olyan szinten, amit nem mindenki tud befogadni, főleg azok nem akik még elzárkóznak.
De ez engem nem érdekel. Én csak mondom a szavakat, mondatokat…magyarázom a magyarázhatatlant, győzködöm a talán meggyőzhetőt. Igen, mindenkiben hiszek, és néha tényleg nem értem, hogy miért nem veszik észre az egyértelműt? Hogy lehet nem észrevenni?
Azon gondolkoztam, hogy lehet gondolkozás nélkül élni a mindennapjaimat. Hogy lehet tartósan fenntartani a lelki békémet, hogy lehetek annyira erős, hogy semmi ne zökkentsen ki?
Elkezdtem végiggondolni a saját problémáimat, majd távolabbról szemléltem, és rájöttem, hogy a legtöbb problémához képes az csak egy szösz. Egy szösszenet. Talán még nevetséges is, bár szerintem, mindenkinek a saját gondja a fontos, és egyáltalán nem nevetséges. Meg van rá az oka, hogy miért érzi gondnak.
Most kicsit úgy érzem, hogy sérült az önbizalmam. Olyan valakitől vártam támogatást, aki nem alkalmas rá, és mikor megfutamodott én még mindig azon rágom magam, hogy miért, és hogy lehet ez?
Milliónyi érthetetlen ember van a számomra, de egyvalamit megtanultam a Hicks-könyvekből: nem kell – és nem is lehet - mindenkit megértenünk, csak elfogadni, hogy mások vagyunk. Békében meglehetünk egymás mellett akárkivel, csak rá kell jönnünk, hogy mindenki másért küzd, mindenki kicsit máshogy látja a világot, és mindenki csak a saját belső békéjéért felel. Nem tehetek semmit a másik ember őszinte boldogságáért. Hiába mondok neki bármit, ha ő nem érzi magát teljes egésznek, akkor szinte hatástalan lesz. Jó, ideig óráig úszkálhat az örömben ennek hatására, de mivel nem célom, hogy egész életében őt magasztaljam, mikor elfordítom róla a figyelmem, megint magába zuhan, és keresi a boldog kiutat.
Sokszor így érzem magam én is. Függök a többi embertől, és főleg olyanoktól, akik meg sem érdemlik. És ha ők nem úgy reagálnak én csak botladozok. A kedvem rossz, szeszélyes vagyok és haragos. :) Nem jó ez így, nagyon jól tudom. Viszont nagyon nehéz kikerülni ebből a körből, mert már jó pár éve „űzöm”.
Kezdetnek talán az is jó lesz, ha kevésbé veszem komolyan az embereket. Ha megpróbálok függetleníteni, nem beleképzelni magam a helyzetükbe, csak elengedni a problémát és emlékezni a tanultakra.
Új gyakorlat: a probléma felütötte a fejét, beindult az aggódás, stresszelés, akkor szépen megállok, mély levegőt veszek, és képletesen leveszem magamról a görcsöt, leteszem magam mellé és hagyom ott „ülni”. Ez így viccesen hangzik, de a lényeg az, hogy otthagyom, mérgelődjön csak ha akar, nem nézek rá többet, majd mivel nem táplálom hamarosan eltűnik. Kicsit megkönnyebbültem, de azt hiszem több „kupacot” is ki kell vennem. :)
Mi jót találtam a mai napomban?
Igazán jót beszélgettem egy kedves ismerősömmel, segített elterelni a figyelmem, felvidított, reményt adott. Jó volt újra így diskurálni :)
A feszültségem okát kiváltó eseményben felfedeztem egy pozitívumot és ettől jobb kedvem lett.
Egyre több támogatóm akad, valahogy megtalálnak az emberek, ez jó érzéssel tölt el.
Egyenlőre ennyi, most még egy kis fejtegetés.
Nem mondom, hogy unatkozok mostanában, de azért még így is akadnak szabad perceim agykattogásra. A fölösleges kattogásra. Most komolyan, ha valaki azt mondja neked, hogy ne gondolj semmire, meg tudod tenni?? Mert én nem. Hiába van ott a tiltó szócska, ott van a gondolni is. Hogy lehet ezt megfordítani? Gondolj a semmire? :) Olyan nincs.
Azt a tanácsot kaptam, hogy ilyenkor figyeljem a légzésem, az majd kikapcsol. Mert ha arra koncentrálok, akkor nem gondolok semmire. Ki fogom próbálni, de akkor hogy figyelek bármi másra?? :) Na már megint, mindig egyszerre többfélére akarok figyelni. Hogy mindenhol ott legyek. Viszont akkor nem leszek ott igazán sehol.
A most hatalma, hogy is van? Hogy éljem meg a „mostomat”? Még nem bírtam rászánni magam, hogy elolvassam a könyvet Eckhart Tolle-től, pedig már megvan. Úgyhogy most saját magamnak kell rájönnöm hogy is tegyem.
Sokszor már unom a mostot. A nap nagy részében nem történnek velem izgalmas dolgok, ugyanaz a napi rutin. Akkor mit éljek meg benne? Nem értem igazán.. De ígérem gondolkozni fogok rajta, és ha eszembe jut valami legközelebb megírom. ;)
A napjaim izgalmasan telnek.
Minden nap egy újabb örömforrás, reggel izgatottan várom az eseményeket.
Csak az aznapra koncentrálok, teljes mértékben a mának élek.
Szeretem a mindennapjaimat.
Szeretek a kislányommal lenni, élvezem minden percét, megnevettet, feltölt, ámulatba ejt.
Minden napomat önbizalommal telve töltöm.
Minden nap érzem az Univerzum erejét és azáltal a sajátomat is.
Minden napom örömteli, megunhatatlan, fantasztikus és új vágyakat ébreszt bennem, melyek újabb örömteli feladatot adnak nekem. :)