170. NAP
Egész jól megy ez a dolog, hogy ráfókuszálok egy tulajdonságra, így azt találom, azt látom meg az emberekben akikkel beszélek. :) Izgalmas.
És mivel rájöttem végre arra, hogy aki kevésbé kedves, vagy úgymond nem szimpatikus, az nem ellenem szól, hanem önmaga ellen, így keresem a jót mindenkiben, hogy ezáltal felemeljem és ő is jobb szemmel nézzen magára.
A türelmem is nőtt ezáltal. Márpedig köztudott, hogy nekem nem volt belőle sok. Az emberek sokfélék, és ha tényleg úgy nézünk rájuk ahogy korábban írtam, hamarosan érezni fogjuk a változást. A változást el kell képzelni. Hinni kell benne. És látni, hogy megvalósul. Már a változás jelenében kell élni. És miközben én írom és érzem is ezt, pontosan így történik velem. :)
Adott egy helyzet, amiben már úgy éreztem rossz irányba haladok, ezért elgondolkoztam. Miért ne lehetne úgy ahogy én szeretném? Miért ne reagálhatna úgy az az ember arra amit teszek/mondok ahogy én szeretném, ahogy az nekem örömet okoz? És miután ezzel tisztába hoztam magam, hogy de, reagálhat úgy, ha én azt várom el tőle és hiszek is benne, meg is történt. Hihetetlen, de ilyen egyszerűen működik. Egy már-már kilátástalan és romboló helyzetből a „megvilágosodás” után könnyedén átcsaptam lebegésbe. :) Még most is csak ámulok. Jól bevésem ezt az érzés, jól jön majd. ;)
Mennyire szép is úgy a világ, hogy minden olyan amilyennek szeretnénk. :)
Reggel saját magamtól kelek, mert már kialudtam magam, kislányom utánam ébred, mosolyog, nevetgél, majd odafekszik még mellém és ad egy puszit.
Jókedvűen kisétálunk a konyhába, ő tejet kap én kávét. Békések vagyunk, és boldogan várjuk a nap további részét.
Szép időnk van, süt a nap és nem fúj a szél. Leesett megint egy kis friss hó. Kitalálunk valami érdekes játékot, azzal ütjük el az időt a reggeliig. Majd jóllakottan nekiindulunk a szokásos sétánknak. Kedves ismerősökkel futunk össze, a séta minden percét élvezzük. Csodáljuk a madarakat, fákat, nézzük a hóesést, hógolyózunk. Minden fantasztikus, és teljesen a pillanatnak élünk.
Hazaérünk, fáradtak vagyunk, megéheztünk. Kellemes fáradtság ez, és egyben örömmel látom az elkövetkezendő pár órát, melyben békésen alussza álmát a kicsilány. :)
Délután felfrissülve útnak indulunk a mai nap második sétájára. Most új utak felé evezünk. Szebb tájakat találunk, mindenhol megleljük az újdonságot, kíváncsiságunk kifogyhatatlan, útvonalunk izgalmas. Legalábbis gyerek szemmel nézve biztosan. :)
Nagyokat kacarászunk, ugrálunk, miközben a világ gondjai nem léteznek. Csak mi vagyunk, a táj és az öröm. Nem gondolkodunk, csak vagyunk. Én minderre csak este jövök rá, miután a kislány lefeküdt ágyikójába, én pedig leültem ide megírni a napomat. :)
Csodálatos Nap ez a Mai.
Teremteni nem csak tárgyakat, hanem eseményeket, élethelyzeteket is lehet. Örömmel tapasztaltam meg ezt ezen a napon. :)