174. NAP
A mai napon kikerültem a lebegés állapotából. Ez nem feltétlen rossz, sőt talán jó is. Új meglátásaim vannak.
Úgy érzem jó vagyok a bíztatásban és a tanácsadásban is. Meg van a kellő önbizalmam ahhoz, hogy átadjam a gondolataimat másoknak, akár ismeretleneknek is.
Egyenlőre nagyon sok dolog van amikről mostanában hallottam - az életről, érzelmekről, kapcsolatokról, Univerzumról - csak elméletben megy, de ott nagyon. Tehát mondani, magyarázni eltudom, én magam alkalmazni nem mindig. :) Nem furcsa ez egy kicsit? Hogy lehet, hogy valamiről annyi mindent tudok és mégse alkalmazom, holott tisztában vagyok pozitív hatásaival? Na, ez egy jó kérdés, és inkább azt mondanám rá, hogy tudom használni őket, de nagyjából véletlenszerűen, picit megtámogatva új tudásommal. Persze ez lendít a folyamat gyorsaságán, de korántsem annyit mint szeretném. :) Szóval, a lényeg az, hogy tanácsként tökéletesen megállja a helyét a tudásom és az ehhez kapcsolódó intuícióm, de hogy magamon is alkalmazzam ahhoz több idő kell. Mindenestre azzal is tanulok ha valakivel ezekről beszélek, átfogóbb nézőpontom sokszor megjelenik előttem, valahonnan jönnek az új információk, és érzem, hogy közelebb kerülök a kiteljesedéshez. Még mindig jó úton, bár nem a napokig tartó „meditatív” úton. Ez is a fejlődésem része.
Azért azt elmesélném, hogy régi agyalós, aggódós énem ma kicsit előjött. Korábbi problémáimat feszegette, próbált kizökkenteni és azt akarta, hogy legyek megint olyan mint akkor. Hát nem jött össze. :) Ugyanis megint találtam egy csavart: kezdtem belezuhanni a stresszbe, majd elképzeltem, hogy mi is lenne akkor ha megkapnám azt ami miatt most aggódok, ami nincs, és rájöttem, hogy nem is azt akarom. Sokkal jobb így, csak hiányzott némileg a korábbi izgalmas aggódás. Ami elég vicces, mert az egyáltalán nem jó érzés, csak már úgy megszoktam. :) Tehát nem zuhantam vissza, hanem magamat kérdeztem mit is akarok igazán. És megkaptam a választ. Érdekes, hogy mennyi mindenre kíváncsi vagyok magamon kívül, holott még saját bensőmet is alig ismerem. Csupán felteszem a kérdést, és figyelek benső énem válaszára, ami legtöbbször érzelem formájában érkezik. Ennyi az egész.
Tudjátok milyen érzés amikor elkap a jókedv-lavina? Minden jó, és minden jobb, és egyre jobb, majd eljön a csúcspont, és azt hiszed, hogy innen már nem lehet jobb, de mégis lesz. Mert amikor ebben a lelkiállapotban vagy rossz nem történhet. Csak hagyni kell, hogy az események, a megérzések és az érzelmek sodorjanak. A pozitív érzelmek irányítsanak, kit izgat, hogy mi nem tetszik? Hát ne gondolj rá, tereld el a figyelmed olyan gondolat felé amit tetszik! Kizárt, hogy ne lenne olyan… És egyáltalán nem kell a realitás talaján maradni, és nincs semmi de vagy ha. Olyan a világ amilyennek látod, hidd el, mindenki kicsit máshogy látja azt a világot amit te mindenkiének gondolsz. Nincs viszonyítási alap, csak képzelőerő. :)
Hú, de szabad lettem. :)
Apropó, ki írta ezeket a sorokat??? … :)