182. NAP
Ma délután elérkezett az időpont amikortól átléptem a fél évet. Igen, már több mint száznyolcvankét napja másként élem életemet, és minden nap új tudással gyarapodok. Fél év az sok idő, bármiről is van szó. Szerintem nem is felfogható, és nem is megjósolható.
Ha visszaemlékszem mennyi minden történt ez idő alatt? Ó te jó ég! Talán nem is volt még soha ilyen fél évem…
Rávettem magam, hogy írni kezdjek az érzéseimről, tapasztalataimról napi szinten, mégpedig „közszemlére téve”. Ráadásul még szívesen is teszem, ami azelőtt teljességgel elképzelhetetlen volt számomra.
Kiraktam a tévét otthonomból. Ezen nincs mit firtatni, azóta is ünnepnap számomra. :)
Elajándékoztam a mikrót. Szintén egyértelmű, és szintén örömet okoz a mai napig. :)
Elolvastam jó pár fantasztikus könyvet az Univerzumról és az életről.
Kinyíltam az Élet és az emberek felé.
Jobban megismertem önmagamat és a vágyaimat.
Minél többet tudok meg annál többre vagyok kíváncsi.
Egyre több a hit és a remény bennem.
Ez alatt az idő alatt megjártam érzelmi skálám legmélyét és a legtetejét.
Szakítottam, nyitottam.
Elköltöztem, beköltöztem.
Sírtam, nevettem.
De egyvalamit nem tettem egész idő alatt: soha nem bántam meg semmit és minden amit tettem hozzájárult utamhoz, és tudom, hogy szükségem volt rá, és örülök, hogy ezt be is láttam.
Bölcsebb lettem.
Bátrabb vagyok.
Felemelkedtem, szinteket ugrottam.
Sokszor megvilágosodtam, bár van ami még most sem tiszta.
Hiszek mindenben ami jó, és abban is, hogy minden lehet jó, ha úgy nézünk rá.
A Világ szép és fantasztikus és izgalmas és hihetetlen és csodálatos és ámulatba ejt és minden napra tartogat valami újdonságot a számomra!
Töretlenül hiszek a Jóságban és abban, hogy mindenben van valami jó, sőt, ez az idő megerősített abban, hogy igenis csak a JÓ létezik számomra ha azt figyelem meg.
Hihetetlenül hálás vagyok az élethelyzetemnek amiben fél éve voltam, mert ez vezetett ide. Ráébresztett milliónyi dologra, többek között arra, hogy az Élet nem ennyi. Az Élet végtelen, és én szinte még el se kezdtem élni! Olyan messze voltam a Forrásomtól, hogy az valami hihetetlen, most pedig egyre csak közelítek, és sokszor már egyek vagyunk. :)
Egyszer mindenkinek el kell indulnia ezek az úton, sosincs késő. A mai Világ szerintem elég kettős ezen a téren, mert egyrészt trilliónyi lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy a spirituális fejlődés útjára lépjünk, másrészt annyi felől jön a figyelemelterelés, bohóckodás, hogy sokszor nem tudjuk mit is kell tennünk. Ezért gondolom azt, hogy szükségem volt erre a negatív életeseményre, hogy ide juthassak.
Tényleg őszintén mondhatom, hogy mindenért hálás vagyok. :)
És még valami: az idő tényleg minden sebet begyógyít, és akkor lépsz túl valamin mikor már nem is számítasz rá…