188. NAP
Érdekes dologgal találtam magam szemben: van amikor a megérzést üti az észérv. Ilyenkor mi is a helyzet? Nem az az elfogadott, hogy a megérzéseidre hallgass, és ne gondold túl, mert az már csak kifacsarás, akkor már más a végeredmény? És ha mégis beleestem abba a hibába, hogy túlgondoltam? Nem volt elég a megérzés, túl erős volt, túl egyértelmű, és kellett még az „agyi megerősítés”. Nagy dilemma. Mindenesetre hagyom még éjszakára pihenni a gondolatokat, nem pörgetem magam fölöslegesen.
A lényeg a lényeg, hogy ha „elkap a gépszíj” minden simán megy. Mint a karikacsapás. És ha kell, a gondolkodást is ki tudom zárni olyan mértékben, hogy magam is meglepődök rajta! J És megint hogy sikerült? Sokáig rágódtam a problémán, küzdöttem, erőltettem, hogy menjen, majd feladtam és nem foglalkoztam vele. És akkor bumm. Onnantól ment. :)
Rájöttem a titokra?!
Próbálom szétterjeszteni a szeretet érzését, de jelenleg még csak virtuálisan működik. :) Univerzum, kérnék egy kulcsot a szeretetcsomag raktáromhoz, kiürítem, és átviszem a gyáramba. Akkor nincs megállás! :)
Kedvesség…
Gondoskodás…
Figyelmesség…
Szeretet.
Rájöttem, hogy sokkal könnyebb tőlem távol álló embereket szeretni. Úgy értem, hogy inkább ahhoz vonzódok, hogy olyan embereknek adjak szeretetet, akik nekem nemigen. :) Ez elég érdekes. Talán ez is egy feladatom lenne? Ha valakinek gondjai vannak, és megosztja velem, én egyből tanácsadásba kezdenék. Holott az illető csak panaszkodni szeretne, és nem is hisz az én módszereimben. De én mégis égető szükségét érzem, hogy segítsek. Akármilyen furcsa is a szituáció és olyan kérdéseket tennék/teszek fel, amik által közelebb juthat az illető a megoldáshoz, felszabaduláshoz. Ez nem egy gyors folyamat, de érzem, hogy általuk több szeretet érzés „termelődik” bennem. Érzem, hogy ezt kell tennem, és fő az őszinteség.
Lassan, de biztosan kikristályosodik előttem igazi feladatom és képességem.