191. NAP
Egyre gyakrabban, minden előzmény nélkül megérint a remény. Egyszerűen jön, kapok egy képet a fejemben, ami örömet okoz, ami felvirágoztatja a percet és elönt a boldogság. Ezt lehet, hogy nem is reménynek kellene nevezni? Ez lehet, hogy valami üzenet? Látomás? Nagyon jóóó. :)
Mikor éppen nem gondolok semmire, nem is rossz, nem is jó, na bumm, akkor jön. Mostanában egyre gyakrabban. Ez határozottan segít a jókedvem fenntartásában. :)
Újabb „lesifotókat” kaptam a Házamról… Kicsit borús képek az idő miatt, de miközben nézegettem egyfolytában mosolyogtam, boldog voltam. Amikor a kaput néztem a képen öntudatlanul is újból előjött az a gondolatom, hogy bizony én ezt most még csak képen nézem, de hamarosan én is ott fogok besétálni, mégpedig abban a tudatban, hogy ott már minden az enyém. Nagyon izgatott vagyok. Az én kis drága Házam. Annyira tündéri, és szép, és lenyűgöző, és annyira az enyém!!! Már mindenki tudja? Akkor vajon miért nem vagyok még ott? :) Lélekben már ott vagyok…Tényleg rám vár, és én tényleg megkapom. Egyre erősebb a kötődésünk egymáshoz, a rezgésünk közelít.
Mikor úgy érzem, hogy én egy fantasztikus emberi lény vagyok, korlátlan lehetőségekkel, kitörő lelkesedéssel, tele ihlettel és tettvággyal, és örömmel, és megvalósított álmokkal, na, akkor jutok el arra a szintre, hogy megengedhessem a Házamnak és magamnak, hogy egymásra találjanak. Boldog percek, órák, napok, hetek, hónapok.
Köszöntelek Házacskám az én világomban, örömmel lépek be kapudon, és minden percemet boldogan töltöm nálad. Magamhoz hívlak, vagy te hívsz magadhoz? A lényeg, hogy az Univerzum elrendezi nekünk a találkozást, majd a tartós együttlétet.
Lehetséges, hogy ezidáig a Házamról áradoztam, mintha egy szerelmespár lennénk? :) Úgy érzem, hogy a kapocs már megvan, és egyre rövidebb a zsinór. Megyeeek :)