193. NAP
Miért könnyebb borúlátónak lenni? Mért ragadunk meg tovább ebben az érzésben, vagy mért kerülünk folyton ide? Ha jobban belegondolok, pozitív lényem ellenére is, szerintem összességében többször – vagy majdnem annyiszor - voltam a negativitás állapotában mint a pozitívban. Ami nem jó. Mert mikor ott vagyok, csak még többet vonzok belőle, így pedig elég nehéz kikecmeregni. Ennyi, leállok a panaszkodással és a negatív teremtéssel.
Kedvenc Barátnémmal - ;) – azon filozofáltunk, hogy mégis minek panaszkodunk, és hogy tudnánk kimászni a gödörből, és mégis miért lennénk gödörben? Mindent összevetve a lényeg, hogy a megvilágosodás útjára léptünk, lényünk folyamatosan fejlődik, és mindezt tudatosan tesszük.
Az emberek többsége még mindig nem tesz többet élete javításáért annál, mint hogy dagonyázzon a borúlátásban. Ha már megérett az elhatározás, az már jó kezdet, de az út vége még kicsit odébb van. Sok-sok szakaszon, élethelyzeten, felismerésen, megtapasztaláson, és a legkülönfélébb érzelmi reakciókon kell átesnünk ahhoz, hogy feltörekvő Benső Lényünk tartósan átvehesse az irányítást földi mivoltunk felett.
Túl régóta vagyunk ebben a világban – bár állítólag én elég új lélek vagyok, mert sokszor a fellegekben járok, tehát nem volt még időm leragadni a földhöz – és bizonyos szokások, elvárások, életstílus és berögződések kialakultak bennünk. Hiába az elhatározás, ez pont egy olyan folyamat amit nem lehet sürgetni. Végig kell járni az utat, mert minden lépés nagyon fontos a folyamat szempontjából. Milliónyi lépcső, milliónyi lecke, amit néha észreveszünk, néha pedig könnyedén tovasiklunk felette. Ez mind egy boldog, kiteljesedett emberi lényhez vezet, aki hallgat Forrása hívó szavaira, megérzései irányítják és tudja mi a jó neki.
Mindegy, hogy ki mit gondol, az a jó nekem amit én annak gondolok. Mostantól nem hagyom, hogy mások befolyásoljanak, tanácsokat se kérnék ha nem muszáj, mert ezzel öntudatlanul is elnyomom az első megérzésem a dologgal kapcsolatban.
Korábban utáltam döntéseket hozni. Mára már a rajongója lettem a döntéshozatalnak :) Felemelő érzés, és minden döntés egy változást kezdeményez. Ez az ami mozgásban tartja az életet.
Az életem néha úgy tűnik, hogy stagnál, és ez elszomorított, de felülről nézve, annyi, de annyi változás megy végbe, hogy unalmasnak korántsem mondanám! Mit várok még? Minek ez a sok elvárás?
Ma pár órán keresztül tényleg benne voltam a Mostban. Nem gondolkodtam, a jövő elő se került, csak voltam. Majd mikor erre rájöttem elkezdtem azon gondolkozni, hogy min nem gondolkoztam abban a pár órában, és vajon miről maradhattam le? Mit süthettem volna ki a fejemben, ha a sodródás helyett inkább agyalok a szokásos dolgokon? Mikor ez eszembe jutott, rögtön el is hessegettem, mert mekkora butaság már? Régi énem folyton előbújik, de egyre erősebb a kerítés ;)
Újabb szintet léptem, bár egy kis időre megint gödörben voltam.
Bizonyos dolgokon meglepő könnyedséggel jutok túl, sőt az idő előrehaladtával már észre sem veszem azt, ami korábban gondot okozott.
Nagy igazság, hogy az idő gyógyír és mindent megold!
Ami ma probléma, simán elképzelhető, hogy holnapra már fel sem tűnik. Nálam különösen igaz, hogy egy meghatározó esemény kiüti az előtte lévő gondokat, azok szinte megsemmisülnek, vagy emlékeim mély gödrébe kerülnek. Ott aztán duzzoghatnak, kiereszthetik a gőzt, mert mire újra rájuk nyitom az ajtót maximum füstölögni fognak, de lángjuk már rég elaludt…
Boldog felismerések ezek, könnyebbnek is érzem magam. Tényleg úgy gondolom, hogy közelebb vagyok még boldogabb énemhez. :)