200. NAP
Tetszik ez a szám, és milyen nagy szám! Telik az idő és szinte észre se veszem. Bár tény, hogy ez a blog már elég gyökeresen az életem részévé vált, tehát akkor el kellett telnie bizonyos időnek, hogy így érezzem J Életem egyik igazán jó ötlete, egy sugallat, amit végre meghallottam. Azóta minden nap azt suttogja a fülembe, hogy ez még semmi! Ezzel még több feladatod van! Feladatod van! A blogod csak a kezdet…Kezdete valami fantasztikusnak.
Halvány körvonalak már látszódnak, de számomra még nem teljes a kép, hogy a továbbiakban mit is kell tennem. Legközelebb ha próbálkozok a meditációval – ugyanis még mindig úgy érzem, hogy nem megy – megkérdezem benső énemtől a választ.
Vajon miért gondolom azt, hogy én felelek mások jókedvéért? És vajon miért érzem úgy, hogy a többi ember hangulata hatással lehet az enyémre?
Pedig világosan tudom, hogy egyik sem igaz. Nem felelek mások jókedvéért, nem is nagyon lehetek hatással rá, legalábbis akkor nem ha ez mélyen gyökerezik, és annak az embernek a berögzültségévé vált már a rossz hangulat. És ugyanígy nem igaz az sem, hogy a többi embertől függ az én jó kedélyem. Csakis akkor lesz ez igaz, ha én úgy döntök, ha az lesz a meggyőződésem.
Hiába vesznek körbe búskomor, szomorú emberek, ha én boldog vagyok és ezt el is határoztam, akkor ez semmin nem változtat. És mikor már tartósan boldog vagyok, kívül-belül, akkor egyre kevesebb olyan ember lesz körülöttem aki nem az. Mert őket nem vonzom. Azokat vonzom, akik szintén olyan hangulatúak mint én, akik elégedettek az életükkel, akik lelkesek és boldogok. Gondolatköröm ebben a lelki állapotban olyan távol van a szomorúságtól, hogy kizárt bárminemű megjelenése.
Körülvesz a vidámság, szeretet, életimádat, lelkesedés, öröm és boldogság.