202. NAP
Sokat hangoztattam már, hogy éljük meg a pillanatokat, legyünk benne a jelenben. Na ez most ráfér egy kis kiegészítésre.
Ma azt tapasztaltam, hogy nagyon is a jelenben voltam. Sőt, megállt az idő. A gondolatok kiüresedtek a fejemből, csak egy gondolat maradt. Viszont az olyan gondolat volt, amit nem szerettem volna átélni. Amibe jobb nem belemenni, jobb nem megélni. És nem is muszáj. Nem kell. Nem akarom. Nem akartam.
Viszont ott voltam nagyjából tehetetlen állapotban, tudtam mi a dolgom, tudtam mi a helyes, így nem tehettem mást, mint hogy továbbra is maradok a szinte mozdulatlan jelenben, de igyekszem elterelni azt az egy gondolatot valami egészen másfelé.
Szerencsére mindezt nem azzal a gondolattal tettem, hogy NEM akarok arra gondolni. Hanem MÁSRA akarok gondolni. Meglepő, de sikerült. Olyannyira, hogy hamarosan azon kaptam magam, hogy tényleg „lebegek a semmilyenségben”, a gondolatlanság állapotában. Furcsa érzés, és valahogy az időt sem éreztem. Csak úgy voltam. Ha akartam volna se sikerült volna ide jutnom, de talán a tudatalattimba már sikerült olyan szinten beprogramoznom a gondolatlanság iránti vágyamat, hogy most automatikusan előjött. :)
Örülök, hogy sikerült. Sok aggodalmas percet spóroltam meg vele. Ez egy új technika, bár a hogyanját még nem tudom :)
Hihetetlen mennyire nyugodt tudok lenni a napom nagy részében. Aztán jön valami és muszáj kirobbannom. Miért van ez? Az tény, hogy ha nagyon fent vagyok, akkor utána jön a nagyon lent. Mert nem éppen természetes állapot az állandó pezsgés, néha ki kell egyensúlyozni. Akkor hogy lehet, hogy mikor egy stagnáló állapotban vagyok legtöbbször, még is jönnek a hullámvölgyek? Vajon ez a fejlődés? Vajon ez elmúlik? Ez is egy szakasz, amin hamarosan átlépek? Ezt akarom hinni, ezt hiszem. Így logikus számomra. :)
Éld meg a pillanatot, élvezd a mostot, de alakítsd úgy, hogy ha a pillanat számodra nem megfelelő, akkor csak suhanj át rajta, és képzeld el a következő boldogabbat.
Könnyedség, lazaság, suhanás, lebegés, siklás, nyugalom és béke.