207. NAP
A szeretet a legfontosabb dolog az életben. A szeretet érzése, adása, befogadása…
Sokunknak nehéz feladat az egész Világ felé kinyilvánítani, de legalábbis érezni a szeretetet. Még is, van akinek sikerült.
Érdekes gyakorlat – teszt – lenne szerintem a részemről, ha csak egy napig is, de mindenki aki rám néz az utcán arra mosolyognék. Az biztos, hogy nagyon hasznos lenne, és sokkal jobb lenne tőle a napom nekem is, és még sok más embernek akinek jól esett a pozitívum. Viszont, az első gondolatom az volt, hogy megmerném tenni? És akarnám? Olyan túlfűtött szeretetérzés kell ehhez, ami most még nincs bennem. Minden esetre már gyakoroltam kicsit, de mindenkire nem tudtam mosolyogni. Ez fura jelenség egyébként, mert ha valakivel vagyok az utcán általában mosolygok mikor beszélgetünk, de legalábbis legtöbbször. És ha így, ebben az állapotomban ránézek valakire nyilván rá is mosolygok. Viszont, ha mindezt egyedül teszem – mármint a sétát az utcán – máris nem mosolygok egymagamban, maximum pár másodpercig ha esetleg valami vicceset láttam…Nem lehet, hogy azokat az embereket akikkel az utcán ismeretlenül összefutok szintén úgy kezeljem mint a barátaimat? Nem lehet, hogy érezzem közel állnak hozzám, egyek vagyunk, és ő is megérdemel egy mosolyt? De, talán lehetséges. De nem mindenkivel.
Sajnos megmaradt az a rossz szokásom, hogy amint kilépek az utcára felveszem a komoly, szigorú és mogorva álarcomat. Csoda, hogy az emberek nem mosolyognak, és ezáltal én sem érzek késztetést rá? :) Vannak napok egyébként, amikor azért kifejezetten jókedvűen lépek ki, és még mosolygok is. De nem tart sokáig. Ki tudja miért, talán mert körülnézek, és az az összkép, hogy az emberek nem mosolyognak?
„Szeretünk” búslakodni, mert megszoktuk. Nehezebb nem búslakodni. Mert ahhoz valamin változtatni kell. Ideje változtatni! Mint ahogy azt Andrew Matthews híres író mondta:
"Nincs olyan törvény, amely azt mondja: Ha mások el akarják rontani a napjukat, neked csatlakozni kell hozzájuk."
Szerintem ez eléggé elgondolkodtató. csak azért, mert körülöttünk nincsenek vidám, felhőtlen emberek felsorakoztatva, mi is álljunk be a búskomor sorba?
Elengedem az unalom, szomorúság, bánat, búslakodás gondolatát. Figyelmem valami sokkal vidámabbra, valami örömtelire irányítom.
Figyelemelterelés – rájöttem, hogy nekem nagyjából csak akkor megy ha nem tudatos. Általában utána veszem észre, hogy de jól elterelődött a figyelmem erről a kelletlen gondolatról! De mégis, azon kell dolgoznom, hogy ez direktbe is menjen. Direkt elterelés.
Hiszen nemrég fedeztem fel, hogy sorozatosan szinteket ugrálok, fejlődök! Ráadásul újabb korszakok következnek az életemben. Érzem ahogy gondolataim lényege átalakul. És ez jó.
Holnap újabb izgalmas nap következik. Pozitívan állok mindenhez, és tényleg igyekszem nem foglalkozni mások véleményével. Ez még egy kis küzdelem lesz a részemről, de jó úton járok.
Azt gondolok amit akarok, mindenki azt akarja amit gondol. Különleges egyéniség vagyok, tele energiával, életkedvvel, vidámsággal, és természetesen némi várakozással, hogy mikor jön el a pillanat mikor teljes mértékben kihasználhatom képességeimet.
A lehetőségek tárháza kifogyhatatlan, csupán úgy kell éreznem magam, mintha bemennék a végtelen vágyak boltjába ahonnan bármi az enyém lehet. Leveszem a polcról a kreativitást, az ihletet, az életörömöt, a boldogságot, a megelégedettséget, a meghittséget, a szerelmet, az izgatottságot, a határtalanságot, a vidámságot és a szeretetet. Ennyi az egész.
