212. NAP
Hát igen, minden nap vannak apróbb feleszmélések. És a feleszmélés az határozottan jó. Mintha letörölték volna a párás ablakot, vagy egyszerűen csak jól megráztak volna. :) Hatott! Most arra jöttem rá, hogy mindent megkapok amit akarok! Csupán nem figyeltem eléggé, valami elterelt a lényegről.
Tegnap is említettem, hogy adódnak megoldandó feladatok, amikre először nem reagálok túl jól, majd rövid időn belül átfordítom az egészet. De hogy ilyen gyorsan meg is kapjam azt, ami miatt a probléma kirobbant! Hihetetlen. És megint igaz, hogy nem kell elképzelnem hogy kapom meg, aggódni se kell rajta, nagyon gondolkodni se, mert néha a legmeglepőbb helyekről jön a segítség. A segítség mindig jön ha hisszük és várjuk. Minden megoldható. És mindenből jól jövök ki. Ami még pár napja lesújtó volt számomra, az mára már örömteli, hiszen sokkal több az előnye mint a hátránya.
Elfogadtam.
Elfogadó vagyok.
Most jöhet a megengedés.
A második legfontosabb szerintem a megengedés. Hiszen miután túljutottunk a problémákon, az emberi hülyeségen, és egyéb dolgokon amiket korábban nem tudtunk feldolgozni és csak stresszeltünk rajtuk, akkor jön az igazán izgalmas rész. Vágyaink megengedése. A boldogság megengedése, beengedése.
Tudom, hogy érdemes vagyok mindennemű boldogságra, és minden vágyam elérhető közelségre van tőlem. Értékes emberi lény vagyok. Megengedem magamnak, hogy boldog legyek, és a Univerzumnak is, hogy olyan körülményeket hozzon elém amik ezt segítik.
Elfogadtam, hogy minden olyan amilyen, és mindenki másmilyen szemszögből nézi. Sok embernek én vagyok furcsa, nekem pedig mások. Ez így van rendjén. Izgalmas megtapasztalni a sokféleséget!
Szeretem figyelni az embereket, és érdekel a pszichológia.
Érzem, hogy megint beléptünk egy pozitív hullámba. Felfelé ívelünk, elkapott az Örvény. Most kell benne maradnunk, és azon dolgozni, hogy gondolataink felfelé törekedjenek és csodálatos jövőnket vetítsék előre! Némi munka lesz vele, de igazán megéri.
Már egy ideje nem gondoltam bele a dolgokba. Ezt pontosan úgy értem, hogy nem kombináltam, nem kerestem a mélyebb értelmet, nem ástam le kilométereket, hogy valamiről részletesebb információt kaphassak. Nem érzetem szükségét. És amint kezdtem volna merülni, tudatosan ÁLJ-t parancsoltam elmémnek. Nem kell nekem mindent tudnom, és nem kell egész nap minden oldalról megközelítve elemezgetnem az élethelyzeteket, problémákat, feladatokat. Mindössze csak élnem kell, és élveznem kell amit teszek. :)
Ez olyan nehéz lenne? Már nem is annyira…;)