217. NAP
Ez a feladatom, hogy ide írjak. Valami láthatatlan kéz leültet engem a székre, idehúzza a gépet elém és elkezdi pötyögni a következőket:
Mosolygok. Valami elindult, és tudom, hogy merre menjek. Van egy vezetőm. Megkaptam az útmutatásokat. Folyamatosan kapom az útmutatásokat. Meghallom, és figyelek rá. Nem gondolkozom. Cselekszem. Erre visz az utam. Elmém kitágul, hihetetlen dolgokra leszek képes. Fantasztikusan lelkesült állapotba kerülök, izgatott leszek. Írok és írok és írok. Na de ki irányít? Ki mondja, hogy mit írjak? Nem gondolkozom. Nem. Csak teszem amit érzek, hogy tennem kell. Csodálatos napunk van, és én kihasználok minden lehetőséget. A boldogságtól már csak nagyon kicsi választ el, érzem, hogy arra tartok. Megy a vonatom. Sodródok, örvénylek az örvényben, és közben lelkendezek, heurékázok, álmaim felbukkannak a nagy forgatagban. Mind ott van a maga tökéletes mivoltával. Pont olyanok amilyenre vágyok, másmilyen nem is lehet, hiszen én vágyakozom. Nem vágyakozom, várok. Hogy mire? Arra, hogy megfoghassam, érezhessem őket, és ne csak lássam elúszni magam mellett. Pedig itt vannak. Egyértelműen. Komolyan nem veszem el őket? Nem érintem meg? Csak közelebb kell mennem. Ott várnak rám. Kitárult egy kétszárnyú csodálatos kapu, olyan zenei kísérettel mint a filmekben amikor csodák történnek..:) Ott van minden. Nekem csak oda kell lépnem mindhez külön-külön, és magamba szívni az érzést amit általuk érzek. Baráti, családi kapcsolatok, párkapcsolat, anyagi bőség, testi jóllét. Ez mind adott. Csak be kell engednem az életembe! Magamba szívok mindent, átérzem az energiájukat, és feltöltekezve kilépek a kapun.
Üdvözöllek Felhőtlen Élet!
Én döntök. Döntöttem. Örülök. :)