222. NAP
Különös, mert reggel, miután magamhoz tértem, „átmentem humorosba”. Egyszerűen jött egy teljesen humormentes szituáció – pl. a cukor helyett a sót fogtam meg a kávémhoz – én pedig kiröhögtem magam. De úgy igazán. És innentől megfogalmazódott a mondat: az élet vicces oldalán élek! Ezután több apró dolgon is tudtam őszintén nevetni magamban, kettő eszembe is jut, csak a példa kedvéért: a vészkijáratos ajtón a menekülő ajtó helyett azt olvastam, hogy menekülő autó… felettébb vicces volt elképzelni, :) de mikor lementem a lifttel a földszintre és kiszálltam, majd szembetalálkoztam a liftajtón a „nem működik” táblával, hát az vitte a prímet. :)
Szeretek nevetni, de mosolyogni is. Szeretem a megmosolyogtató helyzeteket, még azokat is, amikor igazából nem lehet nevetni én meg alig bírom visszafogni magam. Rég volt már olyan, ezek valahogy felpörgetik az embert. A nevetés szerintem mindig jó. Felszabadít, egészséges, örömöt okoz, és közben olyan felfokozott állapotban vagyunk, hogy egyszerűen nem is tudom, mi hasonlít ahhoz. Vágyom rá, vágyok arra az állapotra. És ha továbbra is kijelentem, hogy sokat nevetek és mosolygok, akkor ez így is lesz.
Ma is érzem a változást.
Úgy érzem, kicsit másfelé irányítom magam, mint a kezdeti álmaim – Házam, Balaton, a nagy Ő, önálló vállalkozás – de úgy érzem, hogy attól még, hogy ezeket kicsit talonba tettem, és új, rövidebb távú, kisebb dolgokat tűztem ki magam elé, nem lesz itt gond. Az a típus vagyok, aki nem szereti az állóvizet. Szeretem, ha látom a változásokat. És ezekben a terveimben, valahogy nem akartak jönni a nagyobb jelek. Talán túl távol álltak éppen akkor tőlem ezek a vágyak? Igen, az biztos, hogy az élethelyzetem, korántsem úgy néz ki, mint amiből jönne az a bizonyos „nagy ugrás”. Pedig elhihetem, jönni fog. Viszont addig is, úgy gondolom, szükségem van a kisebb sikerekre is, hogy sínre kerüljek egy kicsit. Ha már valahol elindul, aminek kicsit köze is van, a vágyott dolgokhoz, az már beindítja nálam a szekeret.
A hitem tényleg nem ismer határokat, de a türelmetlenségem igen. A kettő együtt egyelőre még gyengíti egymást. Kedves türelmetlenség, mi lenne, ha egy picikét most te is csak úgy sodródnál? Ha nem foglalkoznál a tényekkel, és a jövővel? Ez talán hatni fog :)
Szóval, én vagyok aki vagyok, és szeretnék az a valaki lenni, aki beteljesíti leghőbb vágyait, bátran és boldogan álmodozik, mert tudja, hogy álma elkerülhetetlenül valóra válik.
Az az ember vagyok, aki szeret vágyakozni, álmodozni, és tudom, hogy amiben hiszek, az létezik, és ha még most nem is látom, de hamarosan tapasztalni fogom megnyilvánulását.
Üdvözöllek Házam, végre beléphetek ajtódon, szagolhatom füvedet, érinthetem padlódat, olyan régóta vártam rád, te pedig rám, érzem a Balaton illatát.
Üdvözöllek szerelmem, drága egyetlenem, aki pont olyan vagy, mint ahogy azt megírtam, köszönöm, hogy egymásra találhattunk,
Üdvözöllek sikeres vállalkozásom, végre elérkezett a várva várt pillanat, kreativitásom megnyilvánulhatott, kipattant a szikra, és én teszem, amit tennem kell, lelkesedve és mindörökké boldogan. :)