225. NAP
Újabb üzenet, újabb belső hang: Légy jelen! Élj! Nézz körül, mi látsz? Élvezd a pillanatot. Szárnyalj, most megteheted! Rezegj a lehető legmagasabb szinten! Minden a tiéd, és minden érzésedet te válogatod meg a gondolataid útján!
Nem álltam ám meg, még mindig megyek az utamon. Egyre kevesebbet nézek hátra. Leginkább a lépteimet figyelem, és az épp letaposott lábnyomom. De azt is csak azért, mert élvezettel tölt el, hogy milyen szép is a talplenyomatom.
Azon vagyok, hogy leküzdjem az egómat. Hogy a bensőm vezéreljen, és csak olyat tegyek, ami jó érzéssel tölt el. A többinek mi értelme? A bátorság, mint fogalom egy idő után már nem is létezik, mert nincs félelem érzet, nincsenek kétségek, nincs önbizalomhiány, csak a meggyőződés, hogy ezt kell tennem. Tudom, hogy nagyszerű vagyok, és bármit teszek, előrelendít. Nincs olyan, hogy rossz cselekedet. Minden csak megítélés kérdése. Minden, ami körülöttem van olyan, amilyennek én éppen látom. Másnak másmilyen. És akkor miért ne választanám azt, hogy körülöttem minden örömteli, vidám, szép, bőséges, kellemes, puha, meleg, kedves, érdekes… és így tovább. J Nagyon könnyű mindezt így elképzelni, miközben a fülembe mennyei dallamok szólnak. Hiába a hangerő, nekem nem zavarják a gondolataimat. Sőt, pont, hogy elkergetik a fölöslegeseket, és felszínre törhet az álmodozás, vágyakozás, szárnyalás.
VISZONT, vannak dolgok, amiket elfelejtek, ha néha nem veszem elő a gondolatát, és így lekések a határidőről, ami bizonyos esetekben tényleg nagyon fontos. Ilyenkor mit tegyek? Elengedném én a gondolataimat, szárnyalnék állandóan, élvezném, hogy vagyok, és élek, és körülöttem minden a legnagyobb rendben, mert én ezt értem, DE az említett helyzettel mi lesz? Vagy az egy téves berögződés, hogy bizonyos dolgok a nélkül is megtörténnek, mint hogy mi aggódnánk, vagy gondolnánk rájuk? Ezt, gondolatfonalat most azonnal leteszem, mert egyből bestresszeltem. Kész. Elengedem. Ússzon, és találja meg a helyét. Én továbblépek. Csak előre.
Minden jó, és minden jobb. Csak jobb jöhet. Pozitív előremenetel. Szép jövő, szép jelen.
Ma jót nevettem a saját kínomon, ugyanis tegnap szerettem volna gyalog megtenni a lakásba vezető tíz emeltnyi lépcsőt, de mégsem tettem. Hát, most mivel várt a lift engem reggel? Üzemen kívül. Háhá, nevetve mentem fel, meg kicsit lihegve, nem vagyok én ehhez hozzászokva! :) De tényleg jól esett, reggeli torna;) Ééés, teljesült, amit kértem! Ezen még most is nevetek. Jól elszórakoztatom magam.
Akkor most sorba veszem gondolatban, hogy mikre is vágyom és jöhet a holnapi vagy még ma esti beteljesülés, mert ez is egy éjszaka alatt teljesült :)
Nyitott vagyok és befogadó a beteljesülésekre. Igazán hiszek sok mindent. Hinni jó, és még jobb, ha mással is tudathatom a hitem. Szeretek a vágyaimról, álmaimról beszélni, és szeretem, ha más is beszél nekem, nem fogja vissza magát.
Vágyakkal teli környezet, szép gondolatok, vizualizáció, kellemes légkör.
Abbahagytam ugyan a hálagyakorlatokat, mert leragadtam a hálakő keresésénél – bár tudom, ez csak egy kifogás – de valami hatással mégis csak lehetett rám, mert minden nap néha „rám tör” a hálálkodás. Öntudatlanul is eszembe jutnak azok a dolgok, amikért nagyon hálás vagyok. Tény, hogy mindenért hálás lehetek, de van, ami felé erősebb az érzés. Csak sorba kell vennem miket is értem el eddig!
Hálás vagyok a gondolkodásomért, hálás vagyok, hogy írhatok, hálás vagyok, hogy itt vagyok, hálás vagyok a nyitottságomért, rendkívül nagy hitemért és befogadóképességemért. Hálás vagyok az életemért. Hálás vagyok a hallásomért, és a zenéért, amit most hallhatok. Hálás vagyok, hogy ilyen változatos ízlésem és érdeklődésem van. Hálás vagyok a vágyaimért. Hálás vagyok a „merj nagyot” gondolkodásomért. Hálás vagyok a képességeimért. Hálás vagyok a fizikai testemért. Hálás vagyok benső énem hangjáért. Hálás vagyok minden támogatásért. Hálás vagyok az új lehetőségekért. Hálás vagyok az ötleteimért. Hálás vagyok a lelkesedésemért. Hálás vagyok a humorérzékemért.
Mindenem megvan! Amit még nem látok, annak nem is érzem szükségét, mert ami itt van, annak vagyok hálás, és amire vágyok, az örömmel tölt el. Ó, drága vizualizáció, mért hanyagoltalak el? És itt van.
Megérkeztünk kitörő lelkesedéssel a Házam elé. Megkeressük a bejáratot. Meglepő – talán mégsem – de az eddig lakatlannak tűnő házból kijön egy nagyon kedves idős házaspár. Már vártak ránk, rendkívül boldogok. Kézfogás, sok-sok mosolyváltás, nem is kérdezik miért jöttünk. Mi tudjuk, és ők is tudják. Tudták már rég. Az angyalok nekik is szólták. Tudták kit várjanak. Hozzám beszéltek, tudták, hogy én akarom a Házat. Mindent tudtak. Belépve elámulok még jobban, ha ezt odakint nem tettem volna meg… Csodálatos. Pont olyan. Beleszerettem. Még mindig szeretem. Ez szerelem. Kellemes illat jár át mindent. Hívogató, pozitív. Olvadozva és könnyezve a boldogságtól megyek körbe, felsétálok az emeletre, kinézek az ablakon. A tetőtéri ablak nyitva, egy kis cinke csicsereg nekem a párkányról… Üdvözöllek, vártunk, és szeretünk. Hatalmas szeretet érzés jár át. Itthon vagyok. Lehuppanok az ágyra, mély levegő, nagy mosoly, MEGÉRKEZTEM. Leszédelgek a konyhába, aláírok pár papírt, majd egy kedves búcsú után mámorosan hazamegyünk budapesti lakásunkba, a hátunk mögött hagyva újdonsült Házamat. Visszajövök. Igen hamar. Gyors intézkedések és már jövök is! Beteljesült álom, vágyakozás, hit, szeretet, remény, akarat, öröm, vizualizáció, kitartás és az ENYÉM.
Szia, Házam, szia, kertem, sziasztok, kertem lakói, sziasztok, szomszédok, szia, Balaton!!!