227. NAP
Rákaptam a kérdésekre, vagyis az önmagamtól kérdezgetésre. Egész jól megy, úgy érzem, hogy ezeket a válaszokat tényleg nem a gondolkodásom idézi elő, hanem mélyről jön. Valami plusz információ. Gyakorolnom kell, hangolódnom. Érzem, hogy van ebben valami, és mindenképpen hasznomra válik. A lényeg, hogy ne hagyjam leülepedni, rázzam fel, foglalkozzak vele, mert most készül kitörni. És mikor kitört onnantól csiszolgatom, edzem, fényesítem, tökéletesítem. Hamarosan egy újabb képesség birtokában leszek, ami még jobb, mint az eddigiek.
Most, hogy ezt leírtam eszembe jutott a burok. Amit pár hete éreztem, és gyakoroltam is működtetését. Sajnos már az is feledésbe merült, mert nem figyeltem oda, lusta voltam. Pedig sorra jönnek elő a képességek, amik így az elején nem biztos, hogy nagyon izgalmasnak tűnnek, de tudom, hogy mindet fel lehet fejleszteni egy olyan szintre, ami már igenis izgalmas! :)
Ez a feladatom: fejlesztem a burkomat, naponta többször kiterjesztem magam köré, átveszem energiáját, érzem óvó erejét. És érzem a kapcsolatot az Univerzummal. A másik pedig egyelőre még csak a kérdezés. Napi szinten felteszem magamnak a kérdéseimet, pontosan, érthetően, befelé figyelek, nem gondolkodok, hanem ami egyből jön, írom. Menni fog, tudom. Hiszen mikor tegnap este sikerült egy kérdésemre megnyugtató és kielégítő választ kapnom, amire én sose gondoltam volna, kirázott a hideg. És rám tört a felismerés, hogy ez valami jó, ez valami új és hihetetlen, és valami igazi.
Megkaptam az erőt, már csak használnom kell. Nem másra fecsérelni, hanem hasznosítani.
Mindig is imádtam a kérdéseket, de legfőképpen a válaszokat. És tessék. Újabb vágyam teljesült: megkapom a kérdéseimre a választ, és még csak nem is kell senkit fárasztanom velük, maximum magamat. :)