232. NAP
Minden relatív. Minden nézőpont kérdése.
Ha hallok valakitől egy negatív dolgot, amit nem tud és nem is próbál jobb szemmel nézni, rávilágítok arra, hogy a lényeg csupán a nézőpont. Mert mikor benne vagyunk a „problémában” – direkt írtam idézőjelben, mert csak mi csinálunk belőle azt – nem látjuk a tágabb értelmet. Nem látjuk a kiutat, és nem remélünk. Ilyenkor nem árt egy külső szemlélő. Nagyon boldog vagyok, ha ez én lehetek. Szeretem keresni a kiutat, és a dolog pozitív oldalát. Mindig megtalálom. Engem meggyőznek az érveim, de aki nem akarja azt nem. Aki elzárkózik, annak marad a „probléma”.
Ha magamról van szó, nem mindig elég a nézőpontváltás. Pedig én igyekszem. Mikor bekerülök a gödörbe, és rájövök, hogy a gondolataim továbbra is ott tartanak, akkor megpróbálom tágabb nézőpontból nézni a helyzetemet. Például ha veszem a pénzügyi helyzetemet – ami miatt mostanában többet aggódok -, kilépek abból, ami, vagy aki vagyok, és körülnézek a nagyvilágban, rájövök, hogy az én problematikám csöppnyi a tengerben. Egyesek ezt nem is neveznék gondnak. Sőt, örülnének, ha ilyen helyzetben lennének. Tudom, nem a legjobb módszer ahhoz viszonyítani, hogy másnak sokkal rosszabb, de valahogy kiskorom óta ez vált be nálam. És nem úgy gondolok erre, hogy ó, jaj, szegény, vagy de jó, bibibí nekem sokkal jobb, hanem úgy látom, hogy ha mások is tudnak boldogok lenni relatíve az én helyzetemnél rosszabb helyzetben, akkor én mért ne lehetnék? Miért ne tehetném félre az aggodalmaimat csupán azért, hogy boldog lehessek? Mert ha boldog vagyok, és aztán sokáig vagyok boldog, akkor nincs probléma, nincs stressz, és tisztán koncentrálhatok arra, hogy az én kis vidám és beteljesült vágyakkal teli életemet élhessem.
Ez nagyjából olyan, mint mikor elmegyünk otthonról, - már jó ideje úton vagyunk - és eszünkbe jut, hogy égve hagytunk egy gyertyát. Akkor aztán jön a gyors hátramenet, sprint haza, hogy megnyugodhassunk. Viszont, amíg ez nem jutott eszünkbe, teljesen nyugodtak voltunk, mentünk a dolgunkra.
Vagy, hogy más példát mondjak a vizsgák. Mikor tudjuk, hogy már nincs több időnk tanulni, tehát azt tettük az ügy érdekében, amit idáig tettünk, nincs tovább. És akkor ránk tör a stressz, hogy tejóég, most mi lesz, nem is tudom az anyagot. És ezzel szépen sikerül kicserélni a tudást a stressz érzésével. Az agy leblokkol, és örülünk, ha sikerül valamit kipréselni abból a sok mindenből amit betápláltunk.
Minden csak akkor létezik a mi életünkben, akkor jön a mi világunkba, ha figyelmet szentelünk neki. Ha gondolkodunk rajta, ha problémának tekintjük, ha aggódunk miatta, akkor is megkapjuk, csak nem fogunk örülni. Ha várjuk, ha izgatottak vagyunk, ha már előre örülünk, akkor is megkapjuk, és még örülni is fogunk.
Ha nem tetszik a valóságod, lépj ki belőle. Ha van öt perc nyugalmad, csuk be a szemed, lélegezz mélyeket, és képzeld el azt a helyet ahol most a legszívesebben lennél. Érezd az illatát, nézz körül. Érezd azt, ahogy érzed magad közben.
A gondolatok szárnyalhatnak bármerre, nincs határ, nincs korlát, nincs lehetetlen. És miközben vágyaid között szárnyalsz, lelked röpköd örömében. :)