233. NAP
Ismét elindult valami. Tanácsokat adok. Beszélgetek. Feltöltök. Hálálkodok. Köszönetet mondok. Szeretek. Tudok valamit. Egyre többet.
Megint mintha valaki más írna helyettem. A szavak, és az ezekből összefonódó mondatok valami magasabb helyről jönnek. Nem bírálom őket, és nem gondolkodok rajtuk. Nincs rá befolyással földi megtapasztalásom. Tiszta tudás, tiszta válasz. Elönt a szeretet. Köszönöm, hogy kapom! De jó ezt leírni! Csak úgy kapom, és kapom, és kapom. Szeretetözön. Minden szép és minden jó. Minden buzdít és minden reménnyel teli. A zenét már szinte nem is hallom a fülemben, csak érzem… lüktet, és old, és átad. Átadja az irányítást felsőbb énemnek. Kikapcsol az agy. Végre! Ez valami más. Hihetetlen. Még mindig.
Itt a burok, körülölel. Átlátszó, leheletvékony. Véd és ápol. Megkaptam. Kiráz a hideg. Mi ez? Nagyon jó. Szeretet. Mikor leírom a szót megint átfut a libabőr. Ki gondolkodik? És hogy kapcsoltam be? Fantasztikus. Mosolygok. Írok, visznek az ujjaim. Nincs megállás. Valami nagyon közel van. Valami hihetetlen. Már érzem a szelét. Érzem a bőrömön. Haladok az utamon, és most egyszerre csak futok. Nekiiramodtam. Megyek tovább, nincs elágazás, egyenes út visz, oda ahova mennem kell.
Kapkodom a levegőt, befogadom az energiát. Leírhatatlan érzés. Lebegek benne. Újabb képességek vagy a jelenlegiek erősítése? Vajon mit kapok? Talán tudom…
Elhallgatott a zene, én pedig szép lassan kijöttem ebből… De jó kezdet volt, és a kedvemet mindenképpen feldobta. Érzem az energiát, amit kaptam.
Adj, szeretetet amerre csak tudsz, ezáltal bekerülsz a körforgásba, és visszakapod, ahol csak tudod. :)