238. NAP
Ma olyan gondolatokat kaptam a „fejemből”, amik segítettek lecsillapodni. Szokás szerint kissé durcin álltam néhány dologhoz, ami persze az elveimmel ellenkezik, de ez egy ilyen dolog. Magammal kell lejátszanom. Tehát ezekben a helyzetekben, mikor már épp elkezdtem volna magamban puffogni, rágódni, mérgelődni, akkor kaptam az utasításokat: hagyd, fölösleges körök. Ettől csak rosszabb lesz. Hagyd. Engedd el. Engedd, hogy megtörténjen, mert minden úgy van jól, ahogy van. Felesleges a mérgelődés. Úgyis tudod mi lesz belőle.
És hagytam. És jó volt. És a nap folyamán többször megtörtént. Hála érte.
Ma olyan voltam, mint egy röpködő pillangó, aki virágról levélre száll, levélről fűszálra, fűszálról a földre… és közben csak éli életét. Csak úgy voltam, keveset gondolkodtam, hagytam, hogy történjenek a dolgok. Mennek a maguk útján. Nem kell őket terelgetni. Csak ha válaszút jön, akkor figyelem a belső hangot – az elsőt! – és a szerint haladok tovább. Biztos pont. Biztos döntés. Még ha nem is látom a végső jót, tudom, hogy erre kell mennem.
Mostanában ha meghozok egy döntést, gyakran egyből jön a megkönnyebbülés érzése. Régóta kerestem az érzést. Nem lehet ám akárhogy előcsalogatni. De ma is sikerült, és így tudom, hogy jól döntöttem.
Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.