241. NAP / Teszthét 2. nap
Ma úgy érzem átvette a hatalmat rajtam a feszültség. Ez nagyon nem jó. Tettrekészséget érzek, tettvágyat, de mégsem mozdulhatok. Egyszerre csinálnék százféle dolgot.
És mégis csináltam valamit. Kitaláltam magunknak egy kellemes hétvégi programot, amivel sikerült elűznöm a stresszt, eltöltenem néhány minőségi órát a kislányommal és feltöltődni a szabadban. Hirtelen ötlet volt, ha belegondolok, akkor rengeteg buktatót találhattam volna az én körülményes gondolkodásommal nézve, de nem mélyültem bele, csak mentem.
Minimálisra csökkentettem az elmélkedést. A mai napom nagyrészt nélküle telt. :)
Viszont azon kissé morfondíroztam, hogy én javarészt a jövőmben élek és nem a jelenemben. Ezért a sok csalódás és furcsaság. Hamar beleélem magam az elképzelt jövőmbe, és szinte már abban élek. De az esetek többségében azért nem egészen úgy alakul. Én mégis a jövőmben akarok lenni mindig, és ez által alig vagyok itt és most. Ezen változtatok azzal, hogy cselekszem. A sok elméletet felváltják a tettek. Végre! Végre, a jelenemben élhetek. Megengedem magamnak, hogy élvezzem az életem most. És most is jó, mert írhatok ide, és lelkesült vagyok, és kicsit azért kitekintek a jövőmbe, de nem élem bele magam túlságosan. Csak kacsintgatok. Nem foglalom le a repjegyet, csak lapozgatom a katalógust. :) Ez így jó. Egyre jobban ittvagyok.
A jövőbe éléssel kapcsolatban egyébként van egy érdekes felismerésem. Elvártam, hittem, beleéltem, és benne éltem, mégsem lett úgy. Elképzeltem valamit, ami nem is volt soha. Ami meg se történt. Majd tovább görgettem. Majd azon aggódtam, ami ezeknek a következménye, majd olyan dolgokat találtam ki, amik lennének, ha mindez lenne. És ebben éltem. Majd mikor nem úgy vette az irányt, ahogy én továbbgondoltam, kétségbe estem, és teljesen úgy éreztem, mintha az én kis felépített világom dőlt volna össze. Ez abszurd. Ez már annyira túlkombinált, hogy szerintem erre nem mindenki képes :) Nem vagyok rá büszke, de azért örülök, hogy felfedeztem miben is éltem.
Innen tehát kitörtem, és élek a jelenben, amennyire tudok. Kell itt a fokozatosság? Vagy talán már most sikerült kilépnem ebből? Nem tudom. De úgy érzem, hogy kevésbé tervezgetek, kevesebbet kombinálok, többet örömködök és lesem a ma csodás pillanatait. :)