249. NAP
Nagyon jó helyzetben vagyok ahhoz, hogy valami igazán nagyot alkothassak. Ha reális szemmel nézem jelenlegi helyzetemet, azt kell, hogy mondjam nem túl csodás. Nem vagyok a béka feneke alatt, de a csúcs is távolinak tűnik. De, csakis akkor, ha reális szemmel nézem! És hol van tőlem a realitás? Mint Makó Jeruzsálemtől… :) Akkor maradjunk annyiban, hogy csodás életem van, kirobbanó lehetőségek várnak rám, fantasztikus emberek vesznek körül, varázslatos élményekkel gazdagodok nap, mint nap, kicsattanóan egészséges vagyok, a szerelmi életem egy csöpögően romantikus filmbe illene, a pénzügyi helyzetem pedig olyan, mint egy hercegnőé. :) Ez tetszik, ugye? Mert nekem nagyon. Felbuzdultam. Ihletet kaptam.
Beleolvastam Mosolyka blogjába,– a név alapján fellelhető a neten minden szükséges információ - és új reményekkel, plusz energiákkal töltődtem. Kicsit átértékeltem megint a helyzetemet, a világomat, a gondolataimat.
Újabb változáshullámot érzek. Közeledik. És ez jó.
Ma sokat mondogattam magamnak, hogy minden megy a maga útján, nem erőltetek semmit, csak sodrótok, csak teszem a dolgom, és lesz, ami lesz. Nem várok el semmit, de persze vágyok dolgokra. Viszont ezekre se erőltetem rá magamat, ha arra visz utam és igazán hiányát nem érzem, megkapom. Alig várom az események kibontakozását ezek tükrében!
A másik dolog, amire rájöttem ma, az az, hogy én nagyon is szeretem az adatokat. A számokat, a tiszta tényeket. Imádom őket, mindenféle formában, viszont kezdenek az ellenségemmé válni. Igen. Kezd rossz érzéssel eltölteni az adatok nézegetése. Nincs szükségem rájuk, de mivel előttem vannak, és megvan rá a lehetőségem, hogy nézegessem, számolgassam őket, így megteszem. Túl nagy a kísértés. Csak ma vettem észre, hogy mennyire ártó tevékenység ez nekem. Nincs szükségem adatokra. Nincs szükségem számokra. Csak az érzésre van szükségem. Az érzés megmond mindent, válasz mindenre. Az adatok elrontják az összképet, az átfogóbb nézőpontból nem is láthatóak. Lényegtelenek. Hagyom őket. Továbblépek.
Ha felmerül egy dolog, amin elkezdenék agyalni, csak elképzelem a következőt:
Haladok az utamon, majd a probléma mellé érek, kicsit megállok, töröm a fejem, hogy mi legyen vele, majd rájövök, hogy nem kell nekem magammal cipelnem, hiszen csak az út szélén van, amíg nem veszem fel a hátamra, addig nem probléma. Így hát hagyom, és megyek tovább, csak előre tekintek. És megoldódik magától. :)
Mindig van előre, és mindig van jobb gondolat.