250. NAP
Ma nagyon korán kellett kelnem – na jó, nem korábban, mint máskor, de a lefekvés és az ébredés között kevesebb idő telt el mint szokott :) - úgyhogy ennek köszönhetően alig láttam ki a fejemből, csak bandukoltam kora reggel az utcán, mentem a dolgomra. De még ebben az állapotomban is észrevettem egy számomra vicces jelenetet: a nénike az emeletes ház ablakán kihajolva/ lógva, kezében egy seprűvel az alatta lakó redőnyének a tetejét söprögette. Mindezt reggel fél nyolckor. Engem meglehetősen mosolyra fakasztott. Ezután elhaladtam egy öreg autó mellett, aminek a hátsó ablakát egy bácsika habosította, spriccelte, suvickolta, olyan komótosan, hogy félő volt előbb rászárad, mintsem odaérne a keze… :) Szóval, jól indult a napom, a humor ismét hozzám szegődött.
Ezek után, mintha elfelejtettem volna mindent. Belecsöppentem abba az állapotba, amikor nem tudom, mit tegyek. A gondolataim lézengenek, keresik a helyüket. Van ilyen? Ez talán a gondolatlanság előtti állapot lenne? Keresik az utat, méghozzá a kiutat! Hogy ne legyenek többé, hogy átvehesse az irányítást a magasabb tudás. Nem a kombinálás, nem az emberi agy, nem a földi logika, hanem a mindenek felett álló Univerzum összetett, és tágabb nézőpontja. A forrás nézőpontja. Ha a forrás szemével nézem a világot, a Világom csupán egy játszótér. Fizikai testem pedig csupán egy eszköz, vágyaim, megtapasztalásaim efféle megvalósításához. Fizikai testem nem akadályom, csupán a tudat, mely berögzült azon a szinten, hogy milyen korlátolt képességeink vannak, nekünk, emberi lényeknek. Csak a tudatunk blokkolja határtalan képességeinket. Hiszem, hogy mindenre képesek vagyunk, amit el tudunk képzelni. Tudunk repülni, tudunk gondolatot olvasni, tudunk teremteni, tudunk tárgyakat mozgatni, tudunk teleportálni és így tovább… Képesek vagyunk rá! És ezekhez képest milyen csekély dolognak tűnik megteremteni szeretetteljes kapcsolatainkat, kicsattanó egészségünket, és anyagi jólétünket! Ugye? Holmi apróság, némi változtatás, itt-ott egy kis csiszolgatás, fényesítés, edzés, és kész is.
Ez a pillanat most van, de már jön is a következő, folyamatosan a múltat keseregnénk, vagy a jövőn aggódnánk. Holott a jelenben legtöbbször minden úgy tökéletes, ahogy van. És ha most tökéletes, ha már most érezzük, hogy jól alakulnak a dolgaink, akkor el is kezdhetünk örülni. :)