258. NAP
Lebegek, lebegek, könnyed vagyok. Az egész napom így telt. Valami megint beindult, és csak a jó jön. Ma nagyon nagy fölényben voltak a pozitív gondolatok!
Viszont mikor megkérdezték tőlem, hogy miért is kezdtem el írni a blogomat… hát, nemigen tudtam válaszolni. Megpróbálom most.
Nagyon jó kérdés, mert már tényleg elég régre nyúlik vissza. De nem árt néha visszaemlékezni, hogy honnan is kezdtem, mert ezáltal felmérhetem, hol is tartok most. Lassan már egy éve, hogy újra – és mélyebben – elkezdtem foglalkozni az ezotériával, amit az élethelyzetem váltott ki. Újra megkérdőjeleződtek bennem a „nagy létkérdések”. Nem tudtam merre tartok, mitévő legyek, hol vagyok, mi okoz igazán örömet, és hogy juthatnék egy magasabb, örömtelibb szintre.
Tavaly nyáron elkezdtem nagyobb volumenű dolgok iránt vágyakozni, mert úgy éreztem az a következő lépés. Sokat akartam, és gyorsan. Hittem, reméltem, és minden tudásomat bevetettem. A kezem ügyébe került akkortájt megint Esther és Jerry Hicks Kérd és megadatik című könyve, ez ösztönzött a kezdeti lépéseknél. Gyakorlati útmutatót kaptam, és konkrét feladatokat. Melyeket lelkesen el is kezdtem, volt, amit végig is vittem. Sikereket értem el, amik apróságnak tűnhetnek, de nem azok. Számomra nagy dolgok voltak, és éreztem magamban az erőt és a képességet, hogy a legnagyobb álmaimat is valóra válthassam igen hamar. Felbuzdultam.
Körülbelül két hete foglalkoztam a témával mikor jött az ötlet / ihlet, hogy én ezt írjam is le. Mégpedig a „nagyvilágnak”. Kissé félve, de belevágtam. Mint később rájöttem, nagy szükségem volt erre a rendszerességre. Nem vagyok egy hosszan kitartó ember, ezért ha valamit nem érek el az általam kitűzött belátható határidőn belül, akkor könnyen feladom. De itt nem volt mit tenni. Napról-napra éreztem, hogy nekem ezt folytatnom kell. A konkrét beteljesülési dátumot ugyan nem tűztem ki, de van egy terv. Van egy körvonalazódott vágy, és körvonalazódott jövőkép. Amit minden egyes nappal közelebbinek érzek. Naponta „ráveszem magam”, hogy végiggondoljam az aznapot és értékeljem. Ez nagyon hasznos. Valamiféle nagyobb kitartásra nevelt ez a blog. Hálás vagyok az ötletnek, és igazán büszke vagyok magamra, hogy idáig jutottam.
Innen már csak az a következő lépés, hogy nem titkolózom, és minden ismerősömnek megadom a lehetőséget, hogy ha szeretné, olvashassa. Hiszen ez is én vagyok, ez vagyok igazán én. Nincs ezen mit szégyellni. De valamiért mégis félek. Félek megmutatni mindenkinek. Ha jobban belegondolok, akkor látom a nagy igazságot: akiktől tartok, hogy reagálnának, valószínűleg el se olvasnák és nem is annyira közeli barátok, igazándiból nem számítana a véleményük.
Őszintén szólva, szeretném, ha minél többen olvasnák ezeket a gondolatokat, szeretném, hogy azok olvassák, akik megértik, és akiknek szükségük van a támogatásra. Sokan vagyunk ezzel így, keressük az utunkat. Az a jó. Akkor már elindultunk az úton. Csak menni kell tovább, amerre jól esik. Mindig a jóleső érzést keressük, mert érzelmi vezérlőrendszerünk megmutatja, hogy mi okoz nekünk örömet! :)