263. NAP
Továbbfejlesztettem boldogságérzetemet. Most már egyre jobban beépítem igazi valómba, mindennapjaimba. Már nem úgy élem meg, hogy héjj, most tíz perce már lebegek, mert megcsapott egy kellemes gondolat. Már így zajlik a napom:
Felkelek, és még csak végig se kell gondolnom, hogy mi kell ahhoz, hogy boldog legyek. Mert alapjában véve nagyon jól érzem magam, amiből ha ki is zökkent valami, nem tud teljesen, és nagyon rövid időre. Így folytatom tovább, és igazából tényleg lebegek, szökkenek, könnyűnek érzem magam. Magabiztos vagyok. A hálakövem mindig magamnál tartom, egyik zsebből ki, másikba be, majd a kezembe csusszan. Hálálkodok, jól érzem magam, és naponta többször érzem a megkönnyebbülést.
Most jönnek az igazán nagy sikerek! Kérem, akarom, vágyom rá, tudom, hiszem, megkapom.
Az elengedés művészete úgy látszik, folyton felüti a fejét nálam. Dolgoznom kell még rajta, nem tehetem félre többé. A véletlenszerű elengedésben csúcsszuper vagyok egyébként, de ki tudja, hogy kell ezt törvényszerűen csinálni? :)
Vannak dolgok, amikre időről időre rágörcsölök, mert úgy érzem, hogy nekem azonnal kell. És mivel általában nem kapom meg, még kicsit kitartok a vágyakozásban, majd jön a türelmetlenség. Kicsit őrlődök ebben a tehetetlenségben, majd idővel hagyom magam. El is felejtem szinte, továbblépek, jönnek újabb dolgok, amikre vágyhatok, és nem kapom meg azonnal :) Aztán jön a nagy bumm. Megkapom, amit korábban görcsösen akartam. Hogy rövidítsem ezt le? Alapból nem nagyítom fel, mert tudom, hogy akkor végig kell járnom ezt a fokozatot. Valahogy így szoktam meggyőzni a kislányomat is az olyan dolgokról, amik teljesen felesleges rosszalkodásba torkollnának. :)
Csak könnyen, csak bátran. Csak így tovább. Eljött a beteljesülések ideje. Megyek előre.