276. NAP
Különösen érdekes ráébredni, hogy mikor belecsöppenek egy régről ismert élethelyzetbe, egy kicsi hang belül folyton szabotálni akarja az örömömet, amire még csak nem is az elmém válaszol, hanem egy másik hang – valami mindentudó benső én -, aki nyugtatgatja. Mindeközben én ezt – elmémmel – végighallgatom, tudomásul veszem. Nem vitatkozok, nem keresem a kifogásokat, pedig biztosan találnék. Az a nagytudású belső hang annyira meggyőző, hogy eszem ágában sincs szembeszállni! :) Tehát, miután már annyiszor végighallgattam a „beszélgetésüket”, most úgy döntök, hogy én ebből kimaradok. Engem meggyőztek. Inkább csak sodródnék tovább, és élvezem, amit elém hoz az Élet. Az a nagybetűs. :) Pipa.
Arra is rá kell jönnöm, hogy az Életem különböző ágaival (egészség, anyagiak, munka, kapcsolatok) nem lehet külön-külön foglalkozni, képtelenség úgy rendbe tenni mindet, hogy akkor először „ráfekszem” a munka témára. Pedig korábban így hittem. Gondoltam, ha sínre teszem az egyiket, onnantól jöhet a következő, majd a másik, és így tovább. Nem éppen. És ez nem feltétlen baj. Mindet lehet egyszerre! Nagyszerű.
Ha belemélyedek az egyikbe, túlontúl elveszek a részletekben, és pont ezzel rontom el. Talán onnantól már görcsös is lesz, tehát valószínűleg az ellenkező hatást fogja elérni. Viszont, ha rendbe teszem magamat, a gondolataimat mindenről, ha lenyugszom, ha béke és szeretet érzés van körülöttem, akkor a Bőség minden téren áradni fog hozzám.
A Jólét érzése áthatja minden percemet, és mindenem megvan, amitől boldog lehetek.
Most úgy érzem, hogy egyedüli akadályozóm a folyton felébredő türelmetlenségem. Ez a lecke engem állandóan megtalál, holott sokszor hittem már, hogy megoldottam. Nyilvánvaló, hogy nem.
Türelem. Türelem. Türelem.
Ezt taníttatja velem Életem.