278. NAP
A tegnapi aggodalom kezd alábbhagyni, már inkább csak megszokásból van jelen. És arra is rájöttem már – miután vagy öten mondták nekem -, hogy le kell írnom a céljaimat. Minden témában, amennyire konkrétan csak tudom. Ezzel megerősítem, kirajzolódik az igazi cél, és magamnak is utat mutatok, hogy mit is akarok igazán. Na de a dolog nehézsége nekem abban van, hogy nem tudnám most konkrétan megfogalmazni a célomat például a munka területén. Érzéseket tudok mondani ezzel kapcsolatban, meg vágyakat, de nem olyanokat, hogy például kreatív igazgató akarok lenni egy jól menő cég élén.
Kipróbálnám magam sok mindenben, vagy egy olyan munkakörben ahol összetett, érdekes és kreatív feladataim vannak, amiket örömmel végzek. Tudom, hogy hasznos, és nincs se az emberiség, se a környezet ellen. Konkrét szakmát nem tudnék mondani. Talán kellene? Az Univerzum mostanság olyan dolgokat valósított meg, amikben nem adtam meg számadatokat, se milliónyi apró részletet – mindezek csak fejben voltak meg :) - mégis pont azt hozta el nekem, amire vágytam. Ezek szerint e téren is így kell cselekednem.
Tehát a konkrétum már meg is fogalmazódott. Leírom a füzetembe is, mert az eddig bejött, kézzel írva különben is jobban berögzül. A megerősítés mindig jól jön.
Elengedem az aggodalmam, felültetem egy bárányfelhőre, hiszen ők csak sodródnak, fittyet hányva mindenkire, és mégis mindenek felett állnak. Vigyék messzire, eresszék szélnek a negatív érzéseimet.
Ha már témánál vagyok, a Felhők újból elbűvöltek. Minél többet járok a természetbe, annál inkább kutatom őket. Különösen jó olyan helyen nézni őket, ahol nagyjából sík terepen vagyok, vagy csak zöld terület vesz körbe, a házak pedig messzebb vannak. Ilyenkor érzékelem igazán a Föld gömbölyűségét, a Felhők térbeliségét és határtalanságát. Órákig, napokig elnézném őket. Ha kicsit borús és még a szél is fúj, az a tökéletes látnivaló. Messzire repít, a gondolataim ilyenkor csak a magasba emelkednek. Reménnyel, hittel telítődök, és lelkesülök az Égi adományért. Egy szemet gyönyörködtető Csoda. Ennek kapcsán fordult meg a fejemben, hogy szívesen lennék Juhász is :) Akkor aztán majdhogynem az lenne a feladatom, hogy a Felhőket kutassam. Fantasztikus gondolat.
Kész, ezzel nem vitatkozok: hív a természet minduntalan. A korábbi félelmeim – pókok, bogarak – úgy érzem, kezdenek eltörpülni. Annyira szeretek ott lenni a Föld közelében, érinteni mindent, ami maga a természet, érezni az illatát, és csodálni. Kezd kialakulni egyfajta erősebb kötődés köztem és FöldAnya között. Az igaz Szeretet. Szeretem. Tisztelem. Védem. Vágyom rá. És ő hív. Én pedig megyek. Örülök. Csodálok. Mosolygok. Érzek. Feltöltődök.
Nem volt ez másképp ma se, mikor a „gazosban” ültem :) Hála, Köszönet, Szeretet! <3