281. NAP
Kapcsolatom az Univerzummal nem mondható egyoldalúnak. Lassan körvonalazódik, hogy mit is szeretnék, és úgy érzem, hogy jókor vagyok jó helyen. A jó emberekkel beszélek, a megfelelő témákról. Azokról, amik előrelendítenek, segítenek kiteljesedni, vagy éppen kitalálni a következő lépést.
Valami kinyílt, valami elindult. Most. Lépek előre. Megtettem még egy lépést.
Egy fényes ajtó, egy csodaszép, díszes, hívogató, virágos kapu áll előttem. A szivárvány színeiben pompázik, és olyan hívogató, mint a legerősebb kísértés. Fenséges energiájú fény áramlik ki a réseken. Nem tudok betelni, be kell mennem oda. Át kell jutnom rajta. Ott van a célom, ott van, amire vágyom. Amit teremtek, ami már igencsak formálódik. Sőt, az ajtón túl, már teljesen kész is van. Ha belépek, az enyém. Mindenestül. Ahogy kértem.
Ahogy ránézek erre a képre, mindezt érzem. Elönt a melegség, és felerősödik a hitem. Eddig a kilincset, majd a kulcsot keresgéltem, azt hittem ez a lényeg, csak így juthatok be. Ez is amolyan misztikus kapu, amit nem fizikailag kell kinyitni.
A Hitemmel bent vagyok,
A Reménnyel bent vagyok,
A Szeretettel bent vagyok,
A Hálával bent vagyok.
Minden nap többször átjutok oda. De nem megyek messze az ajtótól, ha hátranézek, mindig látom. Nem merek messzebb menni. Pedig csak a félelemmel kellene felhagyni! És én még azt hittem bátor vagyok… Bátor leszek. És szárnyalni fogok, beröppenek a kapun, és messzire megyek, csak előre és felfelé nézek. Hihetetlen mennyi erőt adott nekem ez a kép! Egyszerűen bele tudom magam élni ebbe a helyzetbe.
Azt hittem merek vágyni.
Azt hittem tudok szárnyalni.
Azt hittem mindent el tudok képzelni.
De ez egy ideje elmúlt. Egy ideje nem mélyedek bele a vágyakozásba, álmodozásba. Egy ideje földhözragadtabb lettem.
Én, aki annyira szeretek szárnyalni.
Én, aki a lebegésben érzem önmagam.
Én, aki a felhőkből töltekezem.
Újra belépek a lebegés Világába, röpködök, alattam látom kibontakozó vágyaim. A Mindenséget. Még magasabbra emelkedek, a hangulatom fokozódik. Az éppen irkáló énemet kirázta a hideg. A szárnyaló énem, vidáman nevetgél, mosolyog mindenre, érzi az Univerzum erejét, és önmaga teljességét. Libabőr. Vajon most hol vagyok, és mi a valóság? Mi az én valóságom?
Azt kapod, amit gondolsz. Bármi lehet a valóságod, és bármit megtehetsz.
Akkor én úgy döntök, hogy a kapun túl…