282. NAP
TürelemLecke. Újra és újra megkapom. Egyre gyakrabban. Valószínűleg azért, mert sokszor gondolok rá. A kislányom folyton kijátssza ezt a kártyát. Egyszerűen úgy érzem, hogy egyedül vele kapcsolatban merül fel az a mérhetetlen türelmetlenségem, ami korábban is volt, de sikerült javítanom rajta. Nála ez is feltör. És minél inkább mondogatom, tudom, hogy annál inkább ebben az érzésben tartom magam. Tehát valahogy csak túl kellene lépnem ezen. Csak is a saját érdekem.
Legtöbbször másokra várok, hogy segítsenek nekem, lesem a reakciót és a tanácsokat. De rá kell jönnöm, hogy a legjobb segítőm saját magam. Miért is?
Mindig a rendelkezésemre állok.
Magamnak feltétel nélkül hiszek, bízom a megérzéseimben.
Tudom, hogy nem várhatom el mástól, hogy megoldja a gondjaim.
Tudom, hogy az a feladatom, hogy saját magamon „dolgozzak”.
Csak saját magam dönthetek úgy, hogy megtisztulok, felemelkedek, és mindezt átviszem az érzéseimbe, lelkembe is.
Ez a tisztulási folyamat csak belülről fakadhat, és bármilyen tanács is jön kívülről, a belső érzéseim lereagálják azt.
Én tudom, hogy mi a jó nekem.
Egyedül megyek az utamon, mert mindenki önálló lény, és csak saját máért felel.
Ezek alapján egyértelmű, hogy elindulok az utamon, - vagy inkább megyek tovább – és nem szükségeltetik hozzá semmilyen segítség magamon, és a forrásomon kívül. Minden bennem van. Az Erő és a Tudás is.
Miután ezt most már le is írtam, kezdem szabadabbnak érezni magam. Amit gondnak és küzdelemnek éltem meg az mind saját egóm kreálmánya. Minden tökéletes, és minden csak nézőpont kérdése. Legbelül mindig tudom a választ, bármiről is legyen szó, csak persze az ego nem engedi érvényesülni. Érdekes kettősség ez, mikor valamit tudok, hogy kellene csinálni, de mintha egy üvegfalon túl lenne a megvalósítás lehetősége. Csak látom, de nem tehetem, nem teszem. Figyelni fogok erre, és igenis legyőzöm az ego folytonos felszínre törését.
Ez a terv, és én szeretem a terveket. Sokszor úgy működik ez nálam, hogy kitűzök valamit, majd a lelkesedésem minden határt áthág, végül ellustulok, abbahagyom, de valahol mélyen mégis dolgozik bennem a dolog. A benső énem folytatja a célját, ha már én leálltam. És ilyenkor történnek olyanok, hogy hetek, hónapok múlva döbbenek rá, hogy igen, sikerült, elértem a kitűzött célt, holott már épp hagytam, és pihentem… Tevékenyen pihenek :) Ez így nagyon is jó, most el is határozom, hogy amivel csak tudom, így teszek: beindítom a fejlődés kerekét, jól megpörgetem, majd a biztos cél tudatában otthagyom és élem az Életem. Ha eléri a célt, úgyis bekopogtat, nem kell nekem állandóan szemmel tartanom. Ez tetszik :)