283. NAP
Beszélek megoldandó feladatokról és arról, hogy szeretem a kihívásokat és döntéseket, erre pont mikor tényleg előttem állnak egy laza „nem”- el továbblépek rajtuk. Nem is hiszem el. Én azt hittem, hogy szeretem a változást, hogy nem utasítom el alapból. De rá kell, hogy jöjjek, még mindig elég erős bennem az állandóság utáni vágy. A megszokott, berögzült dolgok folytatása. Belül szeretem a változást, és akarok is folyton fejlődni, de a külső reakcióm még mindig a nem.
Mikor valaki beletúr ebbe a Világomba, az összképbe, akkor automatikusan hárítok. Nem vagyok elég nyitott. Pedig a fejlődés első lépése a mindenre nyitottság. Hogy tudhatnám meg, jobb vagy rosszabb-e a másik lehetőség, ha nem is járok utána? Ha nem is gondolok bele? Ugrándozok végletektől végletekig. Ez így nem jó. A szélsőségek érdekes, izgalmas dolgok, de az arany középutat többször kéne eltalálnom.
Hiába, keresem az Utam. Azt hittem rajta vagyok, azt hittem tudom hova tartok. De mindig jön valaki, aki ennek az ellenkezőjét mondja. És mit is tanultam magamtól? Hogy csak az számít, hogy én mit érzek? Igen, ez igaz, csak sokszor azt is elfelejtem, hogy én hogy vélekedem a dolgokról.
Mikor nagy a kuszaság, a belső én is elhalkul. Ha nem hagyom szóhoz jutni, egy idő után az Univerzum úgy rendezi, hogy elcsendesedjek. Lenyugodjak, vagy éppen felráz, kizökkent ebből a helyzetből. Nagy szükségem van a felrázásokra, mert ha valamit kitalálok, én csak megyek, vágtázok felé, és annyira elvakultan lebeg előttem a cél, hogy az oda vezető úton még a lábam se éri a földet. Egy szót meg se hallok, és nem látok semmit magam körül. Csak előre tekintek. Ebben az a rossz, hogy megint a jövőben élek. Nem a mostban vagyok. Csak a cél létezik és semmi más.
Amióta rájöttem, hogy én tényleg így létezem, egy nap többször is találkozok ilyesmi üzenetekkel:
A boldogság utazás, nem a végállomás.
Nem a végcél a lényeg, hanem az oda vezető út, hisz az út maga az élet.
Ezért is nem számít az idő. Az idővel mindig azt mérem, hogy mikor is érek Oda. De nincs Oda, csak Felé. Valami felé haladok, és az úton szépen lassan, a sebességhatár alatt szeretnék közlekedni. Minden kereszteződésbe benézni, minden fánál megállni, minden felhőt megcsodálni, minden napsütéses órát kiélvezni, minden fűszálat magam alatt érezni, minden virágban gyönyörködni, minden kedvességet, szeretet begyűjteni.
Ez az Élet maga <3