287. NAP
Mélypont és kilábalás. Önmagam megsegítése. Ébredező szeretet-érzés, fejlődő felsőbb Én tudat. Ez jellemezte a mai napomat.
Kitörni vágytam, megint, így gondoltam teszek egy nagy kirándulást, és közben megnézem szeretett Dunánkat. Már az utam kezdetén zsörtölődtem, a szokásos „szörnyű” bicikliúton mentem, kirázta a lelket is belőlem. És én nyavalyogtam, magamban. Közben, belső indíttatásra kitisztult a látásom.
Épp a Stefánia úton tekertem, körbenéztem, és rájöttem, hogy ami körülvesz az gyönyörű. Hálás voltam, hogy áthaladhatok ezen az úton, hálás voltam, hogy pont ott van a „szörnyű” út. Hálás voltam, hogy ezt észrevettem. Fantasztikus házak, csodás paloták, igazi szemet gyönyörködtető remekművek sorakoztak fel előttem. És én akár nap, mint nap elmehetek mellettük. Ekkor bevillant egy olyan gondolat is, hogy: de fog ez hiányozni mikor én már a balcsin élek :) Na, ez ütős volt, ettől nem tudtam nem mosolyogni! Pedáloztam, és csak mosolyogtam, és érzetem a melegséget, és azt is, hogy vágyam megállíthatatlanul közeleg. Ideje már elállnom az útjából, és nem pedig tepernem felé…
Az utam hosszú volt, megannyi érzelmi hullámmal. Meg is lepődtem miket váltott ki belőlem a suhanás, a friss levegő, a Duna és a magány érzete.
A magány. Hiszen sosem vagyok magányos. Isten bennem él, és velem. Az Univerzum átölel féltő szeretetével. Földanya körülvesz minket, és Életet ad nekünk. Szeretem. Szeretem a Mindenséget, Erőt merítek belőle. Ez az én Hitem. Sosem vagyok magányos.
Közel mentem a Dunához, és ahogy finoman hullámzott a rakparton, éreztem, hogy ez nem rossz. Éreztem e folyóból áradó szeretetet, éreztem, hogy ő csak a feladatát végzi. Jót akar. Határtalan jó érzés fogott el. Áhítattal néztem körbe, és beszívtam magamba ezt az érzést.
Az eső eleredt, de senki nem ijedt meg. Én kicsit behúzódtam egy kiszögellés alá, és onnan figyeltem. Szeretem. Szeretlek Magyarország <3
Valahogyan rám tört megint egy kellemetlen érzés, kirekesztettnek, elhagyottnak, szomorúnak éreztem magam. A gondolatok csak úgy cikáztak, és nem hogy javítottam volna rajtuk, még mélyebbre süllyedtem. Igazi letargia. Rég volt ilyen. Talán néha kell is.
Ahogy tovább folytattam utamat, a friss szellő átmozgatta gondolatvilágom. Kezdtem tisztán látni. De az igazi felszabadulás akkor jött, mikor kibeszélhettem magamból, jobban mondva kiírhattam.
Nagyon érdekes, de egy ideje elég tisztán tudok írni az érzelmi világomról, és miközben papírra vetem, kivilágosodik minden. Szépen levezetem a kiinduló problémát, az eddig olvasott/ tanult dolgokat is beleviszem, és a végén már olyan jól meggyőzöm magam, olyan jól érvelek, hogy szó szerint boldog vagyok. Annyira felvittem a rezgésszámomat, hogy átjárt a Szeretet, a Hála és a tökéletes Harmónia érzése. Megtisztultam, felemeltem önmagam. Ez az igazi siker.
Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy ha kirobbanóan jókedvünk van, és egy igen emelkedett lebegő állapotban vagyunk, az nem lehet tartós, és utána mindig egy mélypont következik, mert a természet az egyensúlyra törekszik. Ezt eddig nem figyeltem, de rá kell jöjjek, hogy nagyon is igaz. De nekem kellenek azok a nagyon emelkedett hangulatok! Nem lehet állandóan a könnyed megelégedettségben úszkálni… :) Viszont szükségem van a mélypontokra is, mert mekkora sikerélmény, és tapasztalat, és legfőképp, mekkora erőt ad az, ahogy saját magam által kikecmergek onnan! Jól van ez így, tényleg. Nem lázadok, az Univerzum így működik. Mindennek oka van, és hiszem, hogy ezek is előrevisznek egy nagyobb jó felé.
Hálás vagyok ma is, MINDENNEK.
Hogy itt lehetek,
Hálálkodhatok,
Szeretve lehetek
Adhatok és kaphatok
És, hogy végre beláttam nem várhatom el a viszonzást, hiszen ha a Szeretetet csak úgy adom, nem feltétlen onnan kapom vissza, ahonnan gondolom. Az az igazi szeretet, ami nem vár viszonzást, meg sem fordul ez a gondolat benne, mert adni jó. A Szeretet áramlik, folyamatosan, és amennyit adok, annyit vissza is kapok. ÁLDÁS <3