293. NAP
Kimondom, megmondom, megteszem. Nem bánom. Élek. Szeretek. Akarok. Vágyakozok.
Nem félek! Bátor vagyok, büszkén.
Nap, mint nap újabb csodákat fedezek fel az életemben. Van az úgy, hogy itt van az orrom előtt, de mégsem veszem észre. Kinyitottam a szemem, a hála újból felébredt. Szeretlek, Örülök, Köszönöm. Hálás vagyok.
Sohase mond, hogy soha. Ezt gyakran mondogattam, de nem gondoltam igazán komolyan. Legalábbis a mélységeit nem láttam át. A soha, az tényleg semmikor. Ha kimondom valamire, hogy soha, azzal egy blokkot képzek. Ami sosem jó. Mostantól úgy érzem, hogy bármi megtörténhet. Nem zárkózom el, az új dolgok igenis jók. Ezzel kapcsolatban még az jutott eszembe, hogy mindig is azt hittem magamról, hogy én afféle „igenember” vagyok. Szinte bármibe belevágok, suhanok tovább, szeretem a spontán dolgokat és így tovább. Rá kell, hogy jöjjek, ez azért koránt sincs így.
Figyeltem magam a napokban, a lehetőségeimet, a beszélgetéseimet és a reakcióimat. Könnyen mondok nemet. Sőt! Az első reakcióm a nem… Hogy élhettem ekkora tagadásban? Hogy nem vettem ezt észre? Válogatok. Meg se várom az érzést, hogy döntsön. Azonnal megszólal bennem az egó, keresi a kifogásokat.
Szintén mostani felfedezésem, hogy ha valamire nemet mondok, de a kényszer, és végül az akaratom mégis rávisz, akkor igenis képes vagyok megtenni, méghozzá örömömet lelem benne. Például rám akarták bízni, hogy csináljak tüzet, és égessem el a határtalan mennyiségű gallyat, ágat stb, egy kert nagy fái alatt. Méghozzá úgy, hogy teljesen egyedül maradnék a tűzzel. Erre is elsőre azt mondtam: én nem tudok tüzet rakni, hát még égetni, és fenntartani a lángot! :) És különben is, egyedül maradok a tűzrakásommal? Utólag ez így kissé viccesen hangzik, de tényleg megijedtem, és mivel teljesen ismeretlen volt számomra a dolog, úgy éreztem nem vagyok rá képes. Szerencsére volt egy ember, aki hitt bennem, és a kényszer rávitt, hogy megtegyem. Végül nagyon is élveztem. Sikerélménynek könyveltem el, ebből is tanultam.
Mától én leszek az Igenember. Nem a szószerinti formájában, de ha szembejön nap, mint nap a sok kérdés és lehetőség, gyorsan megfigyelem az érzést, és ha semmi rosszat nem érzek benne, a válaszom: IGEN. Bár ez most még becsapós lehet, hiszen még dolgozik az egó. Talán, ha valamire negatív érzésekkel reagálok, az még csak az egó félelme. Vajon hogy különböztetem meg? Újabb feladat, a napokban figyelni fogom magam ilyen téren is…
És még valami. Miért van az, hogy nálam nem tenni nehezebb, mint tenni? Mindent azonnali cselekvéssel oldanék meg. Ha nem cselekedhetek „megzizzenek”. Ez is egy téveszmém. Mától, ha nem cselekedhetek úgy, ahogy szeretnék, cselekszem másban, máshogy. A kör így teljes.
További Szép estét mindenkinek! <3