295. NAP
Bejött a tegnapi záró sorom, a mai napom tényleg nagyszerű volt. :) A holnapi még hátravan, de jó érzéseim vannak.
Egyszerűen megtörtént az áttörés. Elérkezett, végre :) Tudatosan kerestem a jobb gondolatokat, a kellemes szituációkat, embereket, szép helyeket, és lám, egyre többet kaptam belőlük. Már olyan dolgokon is elnevettem magam, amiket amúgy észre se vennék. És a boldogság érzése egyre csak fokozódott. Miközben haladtam utamon egyre több csodás élménnyel lettem gazdagabb. Lebegtem, szárnyaltam. És egy igen hosszú pillanatra eltöltött az a bizonyosság, hogy én most az Örvényemben vagyok, és igen közel vannak a vágyaim. Megszólalt a belső hang is: igen, így kell ezt csinálni, csak így tovább. Határtalan voltam.
Végre valahára arra is rájöttem, hogy nagyon jó társaságom vagyok saját magamnak. Szerintem ez nem egoista vagy hasonló jellegű kijelentés, csupán, végre élvezem minden percét annak, amikor magamban lehetek. Egy ideje már felettébb örülök a szabadságnak – mert ritkán adatik meg -, de értékelni és élvezni a saját gondolataimat csak most kezdtem el.
Rendkívül jól elszórakoztatom magam. Először is, figyelem a körülöttem lévőket, ha ismeretlen szimpatikus társaság nevet, könnyen beleérzek, velük mosolygok, ez sok-sok energia. És szeretet és melegség. Nem beszélünk, - bár már az is előfordult – csak rájuk nézek, mosolygok, de nem kinevetem őket. Érzik, hogy velük nevetek, és csak fokozódik mindenki öröme. Nagyon jó ez a nevetés terápia. És mennyire izgalmas ezt ismeretlen emberekkel átélni! :)
Nyitott szemmel és füllel járok. Nem zárkózok el a többi ember boldogságától. Megnézek egy-egy szerelmespárt is, akiket annyira egymásba olvaszt a szerelem, hogy öröm nézni. És még véletlenül sem sérti a közízlést, csupán teljes belemélyülés, felolvadás, tűz, odaadás. És természetesen ők semmit nem vesznek észre a külvilágból, még akkor sem ha egy gyerekrendezvényen, az út középen állnak éppen :) Édesek <3 Ja, és a kor sem számít, ezt imádom. Nem vagyok én holmi kukkoló, de tényleg megesik, hogy visszafordulok, és lopok egy kis szeretet-érzést. Na meg persze határozottan segíti ez irányú teremtéseimet. :)
Az is megmosolyogtat mikor végre önfeledt embereket látok. Mikor azt érzem, hogy tényleg jól érzik magukat a bőrükben, nem csak úgy vannak, vagy éppen feladatot teljesítenek. Szeretem nézni ki, hogy éli- teljesíti be életét. És ezek a csöppnyi foszlányok, amiket eme sok ember életéből kapok, mind-mind adalék az én jobb Életemhez. Nem kell nekem ehhez tudnom az egész „történetüket” elég látnom, hogy akkor és ott boldogok. Mert a múlt már messze jár, csak tanultunk belőle, - és általa lettünk olyanok amilyenek – a jelen öröme viszont csak a miénk, csak most, ez számit igazán.
Nagyon sikeres az igenember projekt, bár „megkaptam” valakitől, hogy nem épp a legjobb, ha mindenre igent mondok, mint a hasonló című filmben, talán sokszor nagyon rosszul járhatok. Ezért most kiegészíteném – bár azt azért megírtam korábban is, hogy nem mindenre mondok igent, csak ami nem ad rossz érzést -, hogy ez csupán annyi, hogy nyitottabb vagyok a lehetőségekre, és nem mindenre mondok igent, csak arra, amit kényelemből, megszokásból, vagy félelemből utasítanék el.
És itt megint előjön a komfortzóna, amit mostanság sikerült többször is elhagynom. Itt sem arról van szó, hogy olyat teszek, ami kellemetlen. Nagyon sok olyan dolog van az életemben, amit megtennék, - a legtöbb nem nagy dolog - de félek. És hiába mondja belül a kis hang az érveket amellett, hogy miért is merjek, teljesen abszurd, de mégis megtorpanok. Viszont a napokban többször sikerült leküzdenem ezt, és büszkén mondhatom, hogy sikerélmény volt mind, egytől egyig :)
Legbelül tudom, mit kell tennem. Minden percben. A kérdés, hogy hallgatok-e magamra, és félreteszem a félelmeim, vagy csak a kényelmi zónából nézve figyelem, ahogy mások megélik mindezt. Maguknak.
Bátor ember vagyok, a merész tettek felvillanyoznak, nem beszélve az élményekről, amit adnak. Megyek előre, figyelek, tanulok, és mosolygok :)