304. NAP
Ti észrevettétek, hogy mennyire csapongó-lelkesedő vagyok? Egyik nap felhőimádat, de olyan szinten, hogy napi harminc kép készül ugyanarról az alakzatról, kissé arrébb mozdulva, és szentül hiszem, hogy én ebbe minden nap újra és újra beleszeretek. Másnap már szinte nem is emlékszem rá, hogy felhőket fényképeztem, mert elém került egy csodás fa, vagy a Duna gyönyörű látványa… Majd ez is mind elhalványul, én csak megyek tovább – talán sodródok? – és újabb dolgoknak tudok örülni, és hinni, hogy ez még hetekig így lesz. Pedig nem. Én már csak ilyen vagyok, a változatosság gyönyörködtet. Persze, ez mindenkire igaz, csak nem mindenki veszi észre a „mást”, nem mindenki szentel figyelmet a változás lehetőségének. Hát én igen. És amint felüti fejét, és már ugrok is az ölébe. A változatosságéba. Ez által fejlődök, élek, remélek, kibontakozok, változok, és minden ilyesmi. :)
De van úgy, hogy leragadok. Önnön lényem ellen cselekszem, aki természeténél fogva szalad, lebeg, örül, röpköd és mindenben örömét leli. Ehelyett kapaszkodok egy élménybe, ami talán sosem volt az enyém, talán nem is lesz. Ragaszkodok egy érzéshez, ami talán sosem létezett bennem. Kergetem az álmaim, amivel pont, hogy elűzöm őket.
Az álmok jönnek elém, ha csak békésen létezem, vagyok, elengedem magam, és beengedem a megvalósulást. Pont úgy, mint mikor álmodunk :)
Jó erre ráébredni, most…