307. NAP
Néha kell egy kis jövőbe tekintés. Néha kell egy kis merengés, tervezés, álmodozás. Kizártnak tartom, hogy létezne olyan ember, aki 100%ban a mostnak él. Hogyan? Hiszen ha már csak említünk valamit, ami nem most történik, már kijöttünk a jelenünkből. Ha csak felidézzük a múlt egy szeletkéjét, vagy megtervezzük a jövő egy darabkáját, már kizökkentünk. Nincs is értelme. Én inkább arra törekednék, hogy a napom nagy részében a jelen pillanatot élvezzem. És ha mégis kikerülök a most-ból, akkor az csupa szép emlék illetve csodálatos jövőkép lesz. Ez a cél :)
Ennyit a jelenről, jöjjön a fantasztikus jövőm! :) Ezt már leírni is lélekemelő volt <3
Van egy zene, amit a tegnapi lebegéses állapotom vizualizálása közben hallgattam – csak úgy véletlenül – és azóta, ahányszor meghallgatom, egyszerűen ez a kép jön elő. Elősegíti a sodródásomat.
Csak úgy siklok a kellemes, lágy vízen, az égbolt most kristálytiszta, felhőtlen, szikrázó… De nem vakító. A nap kellemesen melegíti az arcomat, a remény szele simogat, lágyan. Változik a táj körülöttem, de az érzés nem. A körülményektől függetlenül maradok a vízen, átadom magam a természetnek, az Univerzum irányításának. Most erdőkkel övezett a folyó, alig látok át rajta, de nem is kell, mert én a vízen sodrótok… nem az erdőben kell keresnem a kiutat. Behunyom a szemem, elönt az Ösbizalom és Szeretet érzése. Mikor legközelebb rápillantok a külvilágra már egy mező mellett suhanok. Minden tiszta, virágos. Őzikék és nyulacskák legelésznek, békésen. Azt hiszem, itt az ideje, hogy megkapaszkodjak egy faágban, és kihúzzam magam a partra. Meztelen talpam végre érintheti szeretett földünket, érzem Földanya szívdobbanását. Kicsit nyirkos a fű, de hiszen én is csurom vizes vagyok! Lefekszem a mezei virágok közé, néha felém kóborol az egyik őzike. Édesen, kecsesen, bizalmasan. Ő mindent érez. Mindent tud. Szemei az Univerzum nagyságát és tökéletességét tükrözik. Én is ezt akarom! Benne lenni a természetben! Eggyé válni… szeretni, tisztelni, ápolni, gondozni, egymást segíteni. Nincs már messze. Amint kitisztul a tudatom, és végre pontosan tudni fogom, hogy mit szeretnék, mindent megkapok hozzá.
Most olyan dolgokat szeretnék, amik sokszor ütik egymást… Hogy lehet ez? Nagyon egyszerű, nem passzol a hely a tevékenységgel! :) Kusza még kicsit. De mélyen belül már tudom, hogy hová vezet ez. Csupán előtte vannak még megmászandó lépcsők itt, és most. Kitartok, és tudom, hogy minden változik. És azt is tudom, hogy amit igazán akarok, megkapom. Teremtő lény vagyok. Ideje, hogy a lustaságon felülkerekedjen tudatos énem, és belássam, hogy fejlődést csakis a kitartásom által árhetek el.
Áldás! <3