309. NAP
Friss levegő, orkán erejű szél, suhanás két keréken, faölelés, kék ég-csodálás, fatövében olvasás, ismeretlenekre mosolygás, fényképezés, irkálás… ez a mai szóáradat, magyarázat nem szükséges. :)
A napokban írtam az őzikéről, hát nem szembetaláltam magam néhánnyal ma? Ráadásul teljesen véletlenül, nem is gondoltam, hogy amerre járok, esetleg összefuthatok velük. Magával ragadott békés, szeretetteljes lényük. Erőt merítettem és csodáltam őket. <3 Ilyen a vonzás ;)
Ezekben a pillanatokban mindig rám tör az a boldog felismerés, hogy vannak dolgok, amikre kicsit ráhangolódok érzelmileg, majd tovaszáll a gondolatfonál, mégis hamarosan megjelenik előttem fizikai valójában is. Ilyen egyszerű az egész. És ha még erősebb az érzelmi töltet, még hamarabb elém tárul vágyam. Tudom én a képletet, de akkor miért türelmetlenkedem? :)
A türelem-lecke napi szinten többször is elém jön. Örömmel jelentem, hogy fejlődtem. Türelmesebb lettem. Ha történik valami, ami kiváltja bennem ezt az érzést, akkor hamar rájövök már, hogy a dolgot a másik oldaláról kell néznem. Mire is jó, ha sürgetek valamit? Mire is jó, ha én valamit görcsösen el akarok érni? Mi a jó abban, hogy most nem kaptam meg, amit akartam?
Egyrészt, gyakorolhatom a türelmet. Másrészt, egyre biztosabban tudom, hogy semmit sem érhetek el az életben, csak megkaphatom azt, ami az enyém. Tehát megengedem, hogy minden, ami az enyém, beáramoljon az életembe, és akkor, amikor annak eljön az ideje.
Ha erőltetek valamit, azért, hogy gyorsabban megkapjam, mert én úgy érzem, hogy kell nekem, lehetséges, hogy megkapom, de az nem lesz az igazi. És könnyen meglehet, hogy hamar el is veszítem. Az Univerzum elrendezi, mindig. Bízok benne, és bízok magamban. Türelmes vagyok.