314. NAP
De jó az Élet, de szép az Élet mondatok zengtek füleimben, mikor leszakadt a szatyor a kezemből, minden a földön gurul stb., én pedig elkezdtem nagyon nevetni ezen a helyzeten. Olyan abszurd! :) Úgyhogy „amerikaiként” - náluk van ez a furcsa papírzacskó-hagyomány a boltokban, aminek nincs füle, ezért ölben viszik a sok cuccot - folytattam tovább utamat, és vigyorogtam, mint a tejbetök. :)
Még ez előtt nem sokkal, a sorban állva, az a gondolatom támadt, hogy vajon miért nehezebb az embereknek mosolyogni, mint nem mosolyogni?
Mindenki komoran ácsorog, unottak, és néha türelmetlenek, vagy mérgesek. De most komolyan, ez lett belénk kódolva? Muszáj komornak lenni, ha éppen nem érezzük konkrét okát a vidámságnak? Magamon is ezt tapasztalom egyébként, ha egyedül vagyok, akkor szigorú arcot vágok. :) És amióta észrevettem ezt, mindig tudatában vagyok a dolognak, de mégis belső késztetést érzek a komolyságra. De ha ezt elengedem, és akkor és most úgy döntök, hogy igenis, szeretnék mosolyogni valamin, szeretném, ha könnyedebben telne ez a pár perc, akkor mindig kialakul valami olyan szituáció, amiben valakivel együtt tudok nevetni. Annyira jó!
Sokszor elég már az elhatározás, hogy megváltoztassam a pillanatnyi hangulatomat, hogy kizökkentsem magam. Egyszerűen nem kell az okokat keresnem arra, hogy miért is érezzem jól magam, csak elhatározom. És ilyenkor a vonzás törvénye elém hozza minden szükséges alkotóelemét. :) Ennyire egyszerű. Csak könnyedén. Bizalom és hit.
Végre, a mai napon már szinte nem is kaptam türelemleckét! Annyira minimális volt… Ez bizony azt jelenti, hogy az Univerzum is tudja, fejlődök. Nem csak bemagyaráztam magamnak, ténylegesen türelmesebb vagyok. Jó érzés!
Egyre szabadabb vagyok a sok-sok lecke után. Változok, és ez a belső változás megmutatkozik a körülöttem lévő „világban” is. Mert a környezetem úgy reagál rám, ahogy én gondolkodom.
Mai mantra: https://www.youtube.com/watch?v=SZvq1hVBFYY