317. NAP
Sokszor, egyre többször „megcsap” a boldogság szele. Azt hiszem, nagyon gyakran írok már erről. Őszintén, nem tudom, mikor említettem, de rémlik, hogy nem rég :) Ez jelent valamit, mégpedig azt, hogy erőteljesen működésbe lépett a vonzás törvénye.
Egy igen kedves vágyam közelít már hozzám. Hiába nem látok még fizikai bizonyítékot, de már itt van, mellettem… Elég csak néhány mp-re felidéznem, elképzelnem és elönt a melegség, na meg a tudat, hogy igen közel van. :) Jujjj de jó! ;) Kezdek izgatott lenni.
És tudjátok mi a jó? Kerestem valamit az írásaim közt, és ahogy olvasgattam, felderültem. Felvidítottam saját magam. Furcsa, de úgy igazán még sosem olvastam magam :) Pedig ezek szerint kéne… Mert hiába írom le, egy darabig benne vagyok – vagy inkább még előtte – majd elillan, és jönnek a következő gondolatok, amik nagyon sokszor igen messze járnak ezektől… Érdekes. Ilyen csapongó gondolataim lennének?
Folyton azt veszem észre, hogy képes vagyok ugyanazokat a közöket futni, már-már direkt is. Pedig utálok futni! :) Hát akkor nem futok tovább :) Ez olyan nyilvánvaló, nem?
Minden lépésem rajtam múlik. Én döntök, hogy emelem-e lábam, vagy maradok. Hogy erre vagy arra veszem az irányt. És ha valami nem esik jól? Akkor nem teszem többet. Vagy egyáltalán. De vajon világi életem korlátai között ezt mindig meg is tehetem? Talán nem, eleinte. Alakul, ugye? Ne akarjak mindent egyszerre. Türelem-lecke. Köszönöm.
Mai mantra: https://www.youtube.com/watch?v=N2rc4JqDSGU