328. NAP
Szerencsés vagyok. Bármi lehetek, bármit tehetek. A váltás eljön. Boldogan várom és fogadom. Szeretem a változást és rendkívül hálás vagyok a lehetőségeimnek. Észreveszem őket. És élek velük. Észreveszem, mikor valami iránt fantasztikus módon elkezdek lelkesedni. Mikor meg nem állnék, csak folytatnám, ami elkezdődött. És az ötletek csak gyűlnek. Egyre jobbak. És én lassan kiemelem azt az egyet, amit fejlődésemhez szükséges. Ami segít, hogy kimozduljak onnan, ahol most vagyok. Hogy léphessek. Bár folyamatosan lépkedek, de sokszor úgy érzem, hogy mégsem jutok sehova. Kizárt. Ilyen nem lehetséges. És ezt a kellemetlen gondolatot azonnal törlöm is magamból.
Megyek, haladok, egyre közelebb célom felé. És a nagy célok előtt sorra teljesülnek a kisebbek, amiket nem is mindig veszek észre, legfeljebb mikor már nagyon az enyém :)
És megint rá kell jöjjek, hogy mennyire Mesterien jó Elengedő-művész vagyok :) És, hogy az Univerzum annyira összefogott mellettem, hogy csak azt lesi mikor engedem el végre a gyeplőt, hogy az ő nagyszerű erejével véghez vigye vágyaimat. Csak várja. Hát tessék, ellazítom kezeim, a kötél kiesik belőle, hátradőlök, megpihenek, de a hintó megy tovább… Még pedig teljesen máshogy, mint eddig. És másfelé. Új utat talált magának, és úgy suhan, hogy nem is éri a földet, igen, repülünk. Ez valami fantasztikus. Már tényleg nem akarom megfogni a kötelet…nincs rá szükség.
Elengedtem. Hagytam. Megkaptam.
Elengedem. Hagyom. Megkapom.
KÖSZÖNÖM